Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Népes pávián család érkezett az állatkertbe

2019. március 28. 12:45
Pávián csapattal bővült a Veszprémi Állatkert: több mint 1000 kilométer utazás után csütörtök délelőtt foglalták el új helyüket a "a pirosfenekűek".

A több mint húsz fős "pirosfenekű" pávián csapat izgatottan, hangos, örömteli kiáltások közepette fedezte fel új otthonát, ahol ínycsiklandó "vendégváró" falatok várták az új lakókat.

Az állatok a hollandiai Beekse Bergen Safari Parkból költöztek a Veszprémi Állatkertbe, ám a hosszú utat követően az első bizonytalan lépések után már vidáman másztak fel a friss saláta levelekért és répa falatokért a legmagasabb pontokra is, fokozatosan ismerkedve a környezettel.

A galléros pávián Afrika földjén, Kelet-Afrikában, Ázsiában pedig Jemen és Szaúd-Arábia félsivatagos, száraz, füves pusztaságain, szavannáin él. A páviánok társas lények, több szinten szerveződő csapatokban élnek.

Török László a Veszprémi Állatkert igazgatója elmondta, hogy a hollandiai parkban összeszokott nagy családot nem tervezték szétválasztani, ezért a teljes csapat költözött: "a harminc éves nagymamától, az egy éves páviánokig".

Talán nem is véletlen, hogy a vegyes korosztályú galléros pávián csoport legidősebb, legtapasztaltabb tagja tette meg az első lépéseket az új otthon felé, igazi nagymamaként vigyázva a családra.

Nappal aktívak, ilyenkor idejük nagy részét táplálékkereséssel töltik. Testük hátsó fele világosbarna, fejük, hátuk és mellső végtagjaik viszont ezüstszürkék: a hosszú ezüstszőrke szőrszálak afféle gallérként, palástként fedik viselőjüket.

A galléros páviánok a legnépszerűbb állatkerti állatok közé tartoznak, hangos zsibongásukkal és mókás viselkedésükkel mindenhol a látogatók kedvencei. A veszprémi pávián csapat hangjától egyelőre csak a belső helyiség zenghet, de pár héten belül már a tágas külső kifutójukat is birtokba vehetik.

zoo
Sulyok Georgina
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.