Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

2022-ig megépül a déli elkerülő első üteme

2019. április 12. 9:36
Két ütemben valósulhat meg a nyolcas út Veszprémet elkerülő szakaszának korszerűsítése. Elsőként a litéri és a füredi csomópont közötti szakaszt fejlesztik, ez 2022-re készül el.

A nyolcas út legutóbbi fejlesztése a litéri csomópontig készült el, onnan folytatódhat a munka a közeljövőben. 2022-ig a füredi csomópontig 2x2 sávossá válik a főút, a menetirányokat fizika elválasztóval különítik el egymástól, a jelenlegi lámpás csomópontokat pedig különszintűvé alakítják. Megépülhet a 8-as és 82-es utakat az Aréna mögött összekötő új szakasz is, ami a sportcsarnok és a leendő uszoda parkolóját is könnyebben elérhetővé teszi.

Mindezt péntek reggel jelentette be Ovádi Péter parlamenti képviselő és Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Ovádi Péter elmondta: egy éve még nem szerepelt a közeljövő tervei között a nyolcas út Veszprémet elkerülő szakaszának a korszerűsítése, a polgármesterrel közösen azonban minden követ megmozgattak, hogy a város és térség szempontjából fontos beruházást megvalósíthassák. E munka eredményeként az út modernizálása visszakerült a kiemelt programok közé, és kormányhatározattal a forrást is biztosították a litéri és balatonfüredi csomópontok közötti szakasz fejlesztéséhez, valamint a nyolcas és nyolcvankettes utakat összekötő új szakasz megépítéséhez.

A kisajátítások 98%-ban megtörténtek, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint elkezdődhet a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés, és 2022 év végéig elkészülhet az első ütem. Ovádi Péter megköszönte dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár támogatását.

Porga Gyula polgármester szerint az eredmény a csapatmunka, az eredmény, az együtt gondolkodás és cselekvés diadala. A polgármester méltatta dr. Navracsics Tibor munkáját is, aki fontos lépést ért el azzal, hogy a tervekre jogerős építési engedélyt szerzett, az ő misszióját folytatta megválasztása után Ovádi Péter.

A városnak és a képviselő-testületnek is fontos fejlesztést a kormány is támogatta, hiszen Veszprém közeljövőben esedékes nemzetközi szerepvállalásai – a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság és a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa cím – miatt létszükséglet a város jó megközelíthetősége. Különösen igaz ez az Aréna területére, amit a 8-82 összekötő szakasz megépültével már három irányból (Győr és Budapest felől, valamint a jelenlegi körforgalmon keresztül Veszprémből) lehet majd megközelíteni.

Megszűnnek a lámpás csomópontok (illusztráció: Google)Megszűnnek a lámpás csomópontok (illusztráció: Google)

Ovádi Péter újságírói kérdésre megerősítette: a következő szakasz, a füredi és csatári csomópontok közötti rész megvalósításáért is doloznak, egyelőre ez a folyamat még az elején tart.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.