Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém is támogatja a Notre Dame újjáépítését

2019. április 16. 13:19
Porga Gyula polgármester hivatalos Facebook oldalán jelentette be, hogy Veszprém városa - jövőbeli Európa Kulturális Fővárosként is példát mutatva - 12023 euróval támogatja a hétfő esti tűzesetben súlyosan megrongálódott párizsi katedrális újjáépítését.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hétfő este eddig még nem tisztázott körülmények között kigyulladt a párizsi Notre Dame katedrális tetőszerkezete. Bár a templom fő szerkezetét és a két harangtornyot sikerült megmenteni, a teljes tetőszerkezet és a kereszttorony is megsemmisült, a keletkezett kár pedig felbecsülhetetlen.

A tűz eloltása után Emmanuel Macron francia elnök ígéretet tett a francia népnek, hogy a katedrálist újjáépítik, melyhez nemzteközi adománygyűjtést szerveznek. Az akció mellé állt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is, aki Twitter üzenetben kérte fel az Európai Unió mind a 28 tagállamát, hogy segítsék az épület újjáépítését.

Azóta számos államfő, politikus fejezte ki szolidaritását a tragédiával szemben, illetve több magyar város is bejelentette, hogy jelentős összeggel támogatja a katedrális újjáépítését. Így tett többek között Szeged és Székesfehérvár is, akik 10-10 ezer euróval járulnak hozzá az akcióhoz, kedd délután pedig Veszprém is csatlakozott a segítségnyújtók táborához: Porga Gyula polgármester hivatalos Facebook oldalán tette közzé, hogy Veszprém Európa 2023-as Kulturális Fővárosaként 12023 euróval támogatja az ügyet.

A teljes bejegyzés alább olvasható:

vehir.hu
további cikkek
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője az új brit miniszterelnök Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője az új brit miniszterelnök Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője az Egyesült Királyság miniszterelnöke, miután a Labour választási győzelme után III. Károly király pénteken felkérte az új kormány megalakítására. 2024. július 5. 15:02 A jobboldal előretört, több kormány pedig megbukott az EP-választás után Európában A jobboldal előretört, több kormány pedig megbukott az EP-választás után Európában Emmanuel Macron, francia elnök vasárnap éjszaka bejelentette, hogy még a nyáron feloszlatja a parlamentet és előrehozott választásokat ír ki. Döntésének oka, hogy pártja, a centrista Reneszánsz párt messze elmaradt a Marine Le Pen által vezetett szélsőjobboldali Nemzeti Tömörüléstől. Az EP-választás a baloldali belga kormányt is megbuktatta, Olaszországban és Németországban pedig kimagaslóan szerepeltek a jobboldali pártok. 2024. június 10. 11:09 Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. 2024. április 16. 9:11 Létezhet-e európai identitás? Létezhet-e európai identitás? Az identitás kérdését járja körül a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának konferenciája, amelyen szerdán dr. Navracsics Tibor térségfejlesztési miniszter, korábbi uniós biztos az európai identitásról tartott előadást. 2023. június 21. 22:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.