Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

„Európai élcsapat az MKB Veszprém” / Plusz kettő illetve plusz négy év biztonság kézilabdásainknak

2008. május 5. 16:29
Harmincegy év alatt talán még nem volt ilyen fontos nap az MKB Veszprém életében, hiszen ott vagyunk a bajnoki döntőben, az európai kupadöntőben, épül az új otthon, ráadásul ma két olyan szerződés köttetik egy napon, mely biztonságot, stabilitást jelent a csapatnak, - mondta Hajnal Csaba klubcsapat igazgató hétfőn délután. A Magyar Külkereskedelmi Bank 2010-ig, további két évre, Veszprém önkormányzata pedig 2012-ig, további négy évre hosszabbította meg a csapattal a támogatásról szóló szerződést.

Hajnal Csaba beszédében kiemelte, hogy mennyire fontosak ezek az anyagi vállalások, az ismert gazdasági nehézségek mellett.  Ez a csapat, amelyik 15 magyar bajnoki címet nyert el, és többször játszott már európai döntőt, most újra a nagy győzelmek kapujában áll. Közös cél, hogy az MKB Veszprém Európa nagy klubja maradjon, melyhez az első lépés lesz, ha most újra hazahozzák a kupát – mondta az ügyvezető igazgató. Ahhoz, hogy a célok ne csak álmok maradjanak elengedhetetlen a stabilitás, az anyagi biztonság, fogalmazott Hajnal. Majd hozzátette, hogy az anyagi biztonságot a támogatók jelentik, az MKB-ra és városra pedig mindig számíthatnak, a nehéz helyzetekben is. A stabilitás másik alapköve az utánpótlás. A klubvezető hangsúlyozta, hogy több általános iskolával, egy gimnáziummal kötöttek együttműködési megállapodást és már a Pannon Egyetemmel is tárgyalnak. Így az a fiatal, aki Veszprémbe jön és kézilabdázni szeretne, egészen a diplomáig előre tervezheti az életét.

Debreczenyi János, Veszprém polgármestere hangsúlyozta, úgy szeretné a továbbiakban is vezetni  a várost, hogy maga körül mosolygós embereket lásson. Ma az MKB Veszprém hétvégi 5 gólos győzelme után a fogadáson pedig széles mosolyok fogadták a játékosokat. Mosoly nélkül, lehajtott fejjel nem lehet győzni, ezért a továbbiakban is ilyen bizakodó, küzdő szellemet vár el a csapattól a város, - fogalmazott a polgármester. Ti csak játszatok, mi pedig dolgozunk. Dolgozunk azzal, hogy megépítjük a hozzátok méltó csarnokot, s ezzel megmutatjuk, hogy elkötelezettek vagyunk a sport iránt, ezen belül is a kézilabda iránt, - tette hozzá.

Erdei Tamás, az MKB Bank vezérigazgatója hangsúlyozta, ez volt az első alkalom, hogy ilyen széles vállal álltak oda egy csapat mellé. Nem csak a pénzüket, hanem a nevüket adták, és bátran mondja, nem bánták meg. Tökéletesen elégedettek a csapat játékával. Ezt az elégedettséget bizonyítja, hogy az idei évben a két évvel ezelőtti szerződésben vállaltakat megduplázták.  A távlati cél pedig még a mai állapoton is túlmutat. Még tovább kell lépni, tovább bővíteni a csapatot olyan játékosokkal, hogy az MKB Veszprém Európa legütősebb férfi kézilabda csapata legyen, - mondta Erdei.

Mocsai Lajos vezetőedző kimagaslóan fontos eseménynek nevezte a mai napot, hiszen, ahogy fogalmazott, amikor ilyen szerepet kap az élsport a nagynyilvánosság előtt, az ünnepnap. Ezek a fiatal játékosok nem csak komoly fizikai munkájukat, de társadalmi, szellemi erejüket beleadják a csapatépítésbe, a játékba. Küzdőszellem, a fair play játékukkal bizonyították igazi érzelmi intelligenciájukat, - jelentette ki a vezetőedző.

További fotók a képgalériában:

http://www.vehir.hu/kepgaleria/kiallitasok+rendezvenyek/2008-05-05/ket+szerzodes+egy+napon+a+nagy+gyozelem+kapujaba.html
Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.