Húsvét a családi összejövetelek és a vendéglátások időszaka. A korábbi évek tapasztalatai alapján az ünnep ideje alatt a forgalom növekedésével kell számolni az utakon, valamint ilyenkor jellemzően az átlagosnál több sofőr hagyja figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés veszélyeit.
Ebben az időszakban kiemelten fontos a rendőri jelenlét biztosításával a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedők biztonságérzetének növelése és a zavartalan közlekedés biztosítása.
A rendőri jelenlét elsődleges irányultsága a forgalom segítése, azonban mindez nem zárja ki a rendőri intézkedési kötelezettség maradéktalan teljesítését annak szem előtt tartásával, hogy az intézkedés nem cél, hanem eszköz. Kellő figyelmet kell szentelni a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonságára is, az őket érintő veszélyforrásokra, hiszen az ittas járművezetésnek nem csak az áldozatai lehetnek. E két közlekedői csoport körében is megnő az ittasan kerékpározás és kiemelt veszélyforrás az ittas állapotban gyalogosan közlekedő személyek szabályszegései is (vigyázatlan hirtelen lelépés az úttestre, nem a kijelölt helyen való közlekedés, tartózkodás).
A fentiek mellett fontos hangsúlyozni, hogy az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt való járművezetés negatív hatást gyakorol a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Már egy pohár szeszes ital fogyasztás hatására is növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok. Ittas állapotban a jármű kezelésében, egyenesben tartásában, a veszélyek észlelésében, valamint elhárításának képességében is kedvezőtlen változások történnek, melyek az alkoholos befolyásoltság növekedésével tovább fokozódnak. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.
Az alkoholfogyasztás közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásait figyelembe véve mondjunk tehát négy NEM-et az ittas járművezetésre:
- NEM ülök alkoholfogyasztás után járműbe/járműre és nem vezetek ittasan!
- NEM ülök be olyan személy autójába, akiről tudom, hogy a járművezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, illetve megpróbálom megakadályozni, hogy a járművel elinduljon és felhívom a figyelmét az ittas járművezetés baleseti kockázatára!
- NEM engedem át a jármű vezetését olyan személynek, akiről tudom, hogy szeszes italt fogyasztott!
- NEM kínálom szeszes itallal barátomat, ismerősömet, ha tudom, hogy még járművet fog vezetni!
Az ittas járművezetés elkövetésével a járművezető nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait és a közlekedés más résztvevőit is.
Kérjük, hogy a húsvéti ünnepek során még inkább tanúsítsanak önmérsékletet, szeszes ital fogyasztást követően járművet ne vezessenek, ittasan is cselekedjenek józanul!