2019. augusztus 18., vasárnap
Ilona névnap

Már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására

  • kormány
  • 2019.04.23
    18:26
  • origo
A legfrissebb adatok szerint már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs, aki köszönetet mondott a támogató aláírásokért, jelezte: az aláírásgyűjtés nem áll meg, folytatják az emberekkel való közvetlen párbeszédet az előttük álló időszakban is.
Aktivistáik az ország összes választókerületében a Fidesz standjainál várják mindazokat, akik szeretnék kifejezni a támogatásukat Orbán Viktor programja mellett –
közölte.

A kommunikációs igazgató hozzátette: az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani. Az eddigi visszajelzések alapján különösen fontosnak tartják az emberek, hogy a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak – ismertette.

Szintén teljes egyetértés mutatkozik abban, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására, ha nem akarja ezt, valamint, hogy az uniós intézmények élére bevándorlást ellenző vezetők kerüljenek. Ez a május 26-ai európai parlamenti választás tétje – rögzítette Hidvéghi Balázs, aki hozzátette:
a Fidesz arra kér mindenkit, akinek fontos Magyarország biztonságos jövője, hogy támogassa a miniszterelnök programját a bevándorlás megállítására.