Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
2°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
2°C

Hogy szerepelne az állásinterjún József Attila?

2019. április 28. 4:00
Többek között ez a feladat is szerepelt az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet szombaton rendeztek meg Veszprémben.

A Suliszerviz Pedagógiai Intézet által életre hívott versenyen 2005 óta vehetnek részt a szakközépiskolai képzésben tanuló diákok, összesen három tantárgycsoportban: humán (irodalom, magyar nyelv és helyesírás, történelem) reál (matematika, fizika, számítástechnika) valamint komplex közismeret.

A megmérettetés a kezdetek óta igyekszik minél életszagúbb lenni, hogy a tanulók ezáltal is olyan tudásra tehessenek szert, amelyet aztán majd garantáltan tudnak hasznosítani a munkaerőpiacon. Mi sem bizonyítja ezt, hogy a humán tantárgycsoport döntős feladatai között többek között a diákoknak egy állásinterjúra kellett hívniuk a 20. század olyan jeles alakjait, mint például József Attila, Szent-Györgyi Albert, Hemingway, Fitzgerald vagy éppen Kennedy elnök.

A versenybizottságok elnökei szerint nem kellett csalódniuk a diákokban: rendkívül színes és talpraesett válaszokat adtak.

Szalay Sándor, a versenybizottság tagja elmondta, a megmérettetés az olykor csökkenő szakképzési létszámok ellenére is egyre több tanulót vonz: idén 135 intézményből összesen 2906 diák jelentkezett az első, iskolai fordulóban. Ezt, majd a regionális fordulót követően végül 71 tanuló jutott be a döntőbe, melynek a Veszprémi SZC Séf Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája adott helyet.

A döntőt követő díjátadón részt vett Porga Gyula polgármester is, aki köszöntő beszédében úgy fogalmazott, bár talán elcsépelt frázisnak hangzik, egy ilyen megmérettetésen valóban mindenki nyer, hiszen a versenyre való felkészülés a szeretett tárgy okozta örömen túl jól hasznosítható tudást is ad.

Valóban, a díjátadóról senki sem távozott üres kézzel, a tapasztalaton túl mindenki részesült kisebb-nagyobb elismerésben. Veszprém megyéből végül hárman kerültek be a legjobbak közé: Balogh Anna, a Pápai Szakképzési Centrum Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiumának tanulója humán kategóriában 15., míg Kobzi Krisztofer Sándor, a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolájának tanulója 14. helyezést ért el. Reál kategóriában indult Sárosi Gergő, szintén az Acsády Ignác iskola tanulója, aki a 17. helyen végzett.

A szervezők emellett egy-egy külön díjat is kiosztottak kategóriánként, illetve a felkészítő tanárok munkájának elismeréseként. Humán csoportban a legmagasabb pontszámot elért tanuló, Gangel Florina (Pécsi SZC Zsolnay Kereskedelmi, Vendėglátóipari ės Idegenforgalmi Szakgimnáziuma ės Szakközėpiskolája) vehette át a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját, reál kategóriában Kárpáti Énok (Bajai SZC Jelky András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) érdemelte ki Veszprém város különdíját, míg a felkészítő tanárok közül Somogyiné Lakos Erikát (Pécsi SZC Zsolnay Kereskedelmi, Vendėglátóipari ės Idegenforgalmi Szakgimnáziuma ės Szakközėpiskolája) jutalmazták a különdíjjal.

Bertalan Melinda
további cikkek
Ingyenes nyelvtanulás, külföldi utak és egyetemi pluszpontok – elindult a jubileumi szemeszter a veszprémi MCC-ben Mathias Corvinus Collegium Ingyenes nyelvtanulás, külföldi utak és egyetemi pluszpontok – elindult a jubileumi szemeszter a veszprémi MCC-ben Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Mathias Corvinus Collegium (MCC), Veszprémben pedig a tizedik félévét kezdi meg a középiskolásoknak szóló tehetséggondozó program. A jubileum kapcsán Széplaki Lea régiókoordinátor tartott részletes tájékoztatót a diákoknak és szüleiknek arról a „svédasztalról”, amelyről a fiatalok kedvükre válogathatnak a jövőjük építéséhez. tegnap 16:00 Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. 2026. február 2. 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.