Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Másodszor tartanak kórustalálkozót Veszprémben

2019. május 27. 15:18
Veszprém Város Vegyeskara mellett két határon túli és egy fővárosi magyar kórus lép majd fel június 7–9. között.

A szervezők, a Vegyeskar és a Veszprémi Programiroda Kft. szerint a cél idén sem változott: a változó világban is minőségi élményt nyújtani azoknak a szorgalmas, magas színvonalon teljesítő együtteseknek, akik igyekeznek megtartani az egyetemes és nemzeti kórusművészet hagyományait.

Erdélyi Ágnes, a Vegyeskar karnagya elmondta, a fellépő vendégeket idén is az elmúlt időszakban kiemelkedő eredményeket elért kórosuk közül választották ki. „Az idei kórusokat már tavaly sikerült megtalálni, így az elmúlt nyár két felvidéki énekkara után ezúttal két erdélyi és egy budapesti kórus nyerte el a meghívást. A Cantus Firmus Vegyeskar tavaly júniusban a Tordaszentlászlón rendezett Dalostalálkozón tűnt ki, Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa Déván szerepelt kiválóan a gyermekkórusok találkozóján, a fővárosi Amadeus Kórus pedig a magyar nemzeti kórusversenyen ért el Arany minősítést – ezzel egyben mindhárman elnyerték a Hangvilla-különdíjat, hogy három napot töltsenek Veszprémben.

A sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar 1980 óta elismert tagja a háromszéki kórusmozgalomnak. A magyar identitást továbbadását zászlójára tűző, főleg pedagógusokból álló együttest László Attila alapította, ma Jakab Árpád a karnagy. A kórus rendszeresen koncertezik Erdélyben és Európa országaiban, korábban elnyerte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Díszoklevelét és a Fesztiválkórus minősítést is.

Kolozsvár Magyar Gyermekkórusát 2016-ban hívta életre Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója: az 55 fős énekkart a város és környékének 7-13 éveseiből verbuválta. A fiatalok az opera előadásai mellett a magyar gyermekkari irodalom alapműveit is rendszeresen előadják. Az énekkar vezetője Takács Aranka, karnagya Kálló Krisztián. Céljuk a minőségi időtöltésen kívül az értékteremtés és a tudatos közösségformálás is.

A budapesti Veres Pálné Gimnázium végzett diákjaiból és barátaikból megalakult Amadeus Kórus éppen idén ünnepli 20 éves fennállását, az elmúlt két évtizedben pedig a gimnáziumban kikövezett úton haladtak: hetente próbálnak, és ha csak tehetik, versenyekre járnak. Korábban számos alkalommal nyerték el az Év Kórusa címet, tavaly a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen arany fokozatot szereztek.

A háromnapos zenei találkozó június 7-én, 19 órakor kezdődik a Hangvillában, ahol Veszprém Város Vegyeskarának Kóruscsaládja – a VVV, a Vokál és a Csermák Gyermekkar – ad hangversenyt magyar és európai kórusdalokból. Másnap 18 órától ugyanitt gálahangverseny lesz a vendégek önálló, egyenként 20 perces műsorával, majd közös énekléssel, Pünkösdvarásnap pedig templomi szolgálatot teljesítenek a kórusok:

  • 9:30-kor a Kálvin parki Református Templomban énekel a Cantus Firmus,
  • 10 órakor a Szent Margit Templomban a mise után Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa lép fel,
  • 10:30-kor pedig a Szent Mihály bazilikában dalol az Amadeus Kórus.

Porga Gyula polgármester a hétfői sajtótájékoztatón megjegyezte, a Vegyeskar évtizedek óta komoly missziót lát el: nemcsak a veszprémi énekszeretőknek nyújtanak minőségi kikapcsolódást, de a kóruséneklés népszerűsítésével a közösséget és a városi fesztiválszezont is erősítik.

Bélafi László, a Hangvilla igazgatója szerint ezt szolgálják a három napos találkozót záró közösségi programok is: a veszprémi városnézés, a közös ünnepi vacsora vagy éppen a vasárnap délutáni balatoni kirándulás is.

A Magyar Kórusok Találkozójára pénteken ingyenes a belépés, szombaton egy jelképes, 1000 forintos összeg fejében látogatható a gála.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.