2021. július 23.
//
Lenke névnap

Hazatért a csapat

2019. június 3. 21:06
Hétfőn kora este a Veszprém Aréna előtt köszöntötték a szurkolók a kölni Final4-on résztvevő Telekom Veszprém kézilabdacsapatának tagjait. Az érzelemdús eseményen a színpadon és a közönség soraiban is kicsordultak a könnycseppek. Az esemény végén pedig a veszprémi szurkolókhoz méltóan zúgott a „ti vagytok a legnagyobbak” rigmus.

Huszonhatszoros magyar bajnokként utazott el a Telekom Veszprém a kölni Bajnokok Ligája négyesdöntőjére, ahol a sikeres elődöntő után mindenki nagy várakozással állt a vasárnapi döntő elé, ahol végül az észak-macedón Vardar Szkopje 27-24-re diadalmaskodott a veszprémi csapat fölött. Németországban a helyszínen és itthon a Veszprém Aréna előtt kivetítőn is több ezer szurkoló követte az eseményeket. Közülük sokan hétfő este is kilátogattak az Aréna elé, ahol a csapat köszöntése mellett több ikonikus játékostól is búcsút vettek.

Miután a csapat játékosait, az edzői gárda tagjait, valamint a klub vezetését is a színpadra szólították, a megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki rövid és lényegre törő beszédében kiemelte, hogy bár az elvesztett BL döntő mindenkinek fájdalmas, reményre ad okot az a szeretet, amit a szurkolók tanúsítanak a csapat iránt. Továbbá kiemelte: biztos benne, hogy előbb-utóbb sikerül elhódítani a hőn áhított trófeát.

Ezt követően Szabó János az Építők Sport Egyesület elnöke, valamint Csík Zoltán a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója beszélt a közel kétezer szurkoló előtt. Kiemelték, hogy a veszprémi kézilabda szurkolótábora mára világméretűvé vált, hiszen a tengerentúlról is érkeztek buzdító üzenetek. Továbbá emlékeztettek arra, hogy az év elején a magyar bajnoki cím visszahódítása, valamint a Final4-ba történő bejutás volt a cél. Kettőből kettőt sikerült elérni, holott januárban nagyon távolinak érezték ezeket az eredményeket.

Az ünnepség protokolláris részét követően a játékosok kerültek a középpontba. Közülük is az az öt veszprémi kézilabdázó, akik a 2018/2019-es idényt követően elhagyják a veszprémi klubot, illetve befejezik pályafutásokat. René Toft Hansen, Iman Jamali, valamint Mikler Roland más csapatban folytatják pályafutásukat. A veszprémi időszakukat bemutató rövidfilmek után mindhárman megköszönték a szurkolóknak a szeretet, amit éveken keresztül kaptak. A legmeghatóbb pillanat talán Mikler Roland búcsúzásához kapcsolódik. A veszprémi csapat kapusa könnyeivel küszködve köszönte meg az elmúlt ötévet a szurkolóknak, akik többször skandálták a „Gyere vissza, Roli!” rigmust. Mikler sokatmondóan annyit válaszolt a színpadról: Bárcsak tehetném.

Momir Ilic és a csapatkapitány Nagy László hét év után távoznak a pályáról, ezzel együtt játékos pályafutásuk is véget ér. Ugyanakkor mindketten a klub kötelékében maradnak, Ilic edzőként folytatja, Nagy pedig a sportigazgatói posztot fogja betölteni. A szurkolók Lacija beszédében kiemelte, hogy már a barcelonai karrierje előtt megkeresték Veszprémből és a hosszú évek alatt többször csábították a Királynék Városába. Sokáig azt gondolta, hogy a Barcelonában fogja befejezni karrierjét, ám örül, hogy a sors úgy hozta, hogy veszprémiként akasztja szögre a cipőjét.

Az összegyűlt tömeg a veszprémi szurkolókhoz méltóan percekig skandálta a távozók neveit, valamint a már jól megszokott

„Hajrá Veszprém! Ti vagytok a legnagyobbak!”

rigmusokat.

A csapatköszöntő végén és a megható pillanatok után a Follow The Flow koncertjével folytatódott az ünnepség az Aréna előtt.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Novemberben rendezik a Veszprém–Szeged rangadót
Novemberben rendezik a Veszprém–Szeged rangadót
A férfiaknál a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém, illetve a nőknél a Ferencváros és a Győri Audi ETO KC is novemberben találkozik egymással először a kézilabda NB I következő idényében.
A női kézilabda-válogatott edzőmeccsen kikapott Norvégiától
A női kézilabda-válogatott edzőmeccsen kikapott Norvégiától
A magyar női kézilabda-válogatott 32-22-re kikapott Norvégiától a tokiói olimpia előtti utolsó, csütörtöki felkészülési mérkőzésen.
Elek Gábor: a sebesség nagyon fontos lesz a franciák ellen
Elek Gábor: a sebesség nagyon fontos lesz a franciák ellen
Elek Gábor szövetségi kapitány szerint az edzéseik ideális időpontját jelentős mértékben meghatározza az, hogy a magyar női kézilabda-válogatott helyi idő szerint vasárnap 21.30-kor lép pályára az előző olimpián ezüstérmes franciák ellen, az első csoportmeccsen a tokiói ötkarikás játékokon.
Férfi kézilabda Európa-liga: svéd ellenfelet kapott a Füred
Férfi kézilabda Európa-liga: svéd ellenfelet kapott a Füred
A Csurgói KK két év után ismét a román HC Dobrogea Sud Constanta csapatával találkozik a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjében. A BKSE-re a Malmö vár.
Kiss Szilárd szerint a tapasztalat nagy előny volt a döntőben
Kiss Szilárd szerint a tapasztalat nagy előny volt a döntőben
Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző szerint a magyar női junior kézilabda-válogatott számára nagy előny volt a tapasztalat a vasárnapi, győztes Európa-bajnoki döntőben.