A balatonfüredi Arany korona étteremben tartott rendezvényen Rádóczy Andrea elnök először az elmúlt időszakot elemezte. Az összegzés szerint a vendégeknek kínált események látogatottak voltak, ám ezekhez szükség volt az önkormányzat által rendelkezésükre bocsátott közel nyolcmillió Ft mellett pályázati pénzekre is. Ebben az évben négy pályázaton kívánnak részt venni. Ezek közül az egyik az érintőképernyős információs rendszer kiépítéséhez szükségeltetik.
A tervek szerint idén is sor kerül a romantikus reformkor rendezvényeire, s szeptemberben egy jeles berlini vásáron is bemutatkoznak, ezzel is nagyobb publicitást adva a Balatonnak.
Az egyesület gondolt az év végére is: színvonalas adventi (s tervek szerint akár az újévig terjedő időszak) programokat állítanak össze vásárral.
A rendezvény első előadója a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója, Dani Barbara volt, aki az idei akciókról számolt be. Elhangzott, hogy a balatoni turizmus lendületesen javult, s ezen belül is örvendetes Balatonfüred és Siófok népszerűsége. Egy motivációs felmérés alapján első helyen továbbra is a fürdőzés áll, melyet a gyógy turizmus követ.
Az igazgató ismertette azokat az akciókat, melyekhez partnerként várják a turisztikai egyesületet, illetve tagságát. Megjelentették a Balatoni vakáció című szálláshely-katalógust, melyet 240 ezer példányban nyomtattak ki.
2008 a vizek éve, s ennek jegyében állította össze kínálatát bel- és külföldön a Magyar Turizmus Zrt. Ebben valamennyi turisztikai régió szerepet kap, de a Balaton ezen belül is kiemelt lesz (különösen az elő- és utószezonban, májusban és novemberben).
Dani Barbara arra is felhívta a figyelmet, hogy kínálatukat – igazodva a kor kihívásaihoz – több honlapon is közzéteszik, ezzel is megkönnyítve a turisták választási lehetőségeit.
A vártnál is érdekesebb hozzászólást hallhattak az egyesület tagjai Hantó Istvántól, a BYC (Balatonfüredi Yacht Club) Kikötő Kft. Ügyvezető igazgatójától, aki elmondta, hogy a vitorlázásban (legyen az sport- vagy éppen túra célú) rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik. Ahhoz, hogy ezt kölcsönösen ki tudják használni, nagy szükség van nemcsak az együttműködésre, hanem a vitorlásélet mélyebb megismerésére is. Idén csak Balatonfüreden 33 – különböző szintű – versenyt szerveznek egészen szeptember végéig, de a jég beálltával a téli vitorlásversenyekre is megvan a nemzetközi és hazai igény).
A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület optimistán tekint a szezon elé, hiszen a körülmények adottak: kitűnő a víz minősége, jók és vonzók a programok, s a megváltozott turisztikai szokások is igenlik a Balatont, mint hagyományos, de kínálatában mindig meg-megújuló célpontot.