Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszatérnek a Régizenei Napok

2019. július 16. 8:00
Hatodik alkalommal rendezik meg a Régizenei Napok rendezvénysorozatot július 22. és 27. között a veszprémi jezsuita templomban

A programsorozat egy év hiátus után az Orlando Együttes szervezésében tér vissza, támogatóik között az önkormányzatot is megtaláljuk. Porga Gyula polgármester a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta: a zenei program születésének körülményei jól tükrözik az önkormányzat kultúrafelfogását.

A Régizenei Napok hat évvel ezelőtt ugyanis azt követően jött létre, hogy a város felújította, rendbe tette a Séd-völgyet, és benne a jezsuiták által építeni kezdett, ám soha fel nem szentelt templomot. Az épület különleges hangulata és akusztikája inspirálta a szervezőket.

A polgármester rámutatott: az önkormányzat saját feladatának azt tekinti, hogy minél jobb minőségű infrastruktúrát biztosítson, az pedig, hogy ezt milyen tartalommal töltik meg, az már elsősorban a veszprémieken — művészeken, civileken, cégeken — múlik. Ez a hozzáállás az, ami az Európa Kulturális Fővárosa programban is iránymutató lesz.

De ne szaladjunk előre egészen 2023-ig! A július 22. és 27. közötti időszakban korhű hangszereken, hangosítás nélkül szólalnak meg a régi idők zenéi. A halk fesztivált 22-én 19 órától az Orlando énekegyüttes A Vég és a Kezdet című előadása nyitja. 23-án a Recercare Régizenei Műhely idézi meg a francia balladák korát; 24-én a Les Basses Réunies-t láthatja-hallhatja a közönség, 25-én Csalog Benedek és Pétery Dóra Bach fuvolaszonátáiból válogat, 26-án a Virág Mátyás - Nagy Réka - Szokos Augustin trió csellószviteket és gambaszonátákat ad elő, a zárónapon, 27-én pedig Cserményi Zsombor nyúl ismét Bachhoz, egészen konkrétan a szólókantátáihoz

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. tegnap 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.