Egyik fele lázadó és botrányos, míg énjének másik része olyan, mint egy kislány, aki szeret visszavonulni a nyüzsgésből. Szilágyi Zoé punk festővel a kettősségről beszélgettünk, mely nem csak külsejében, hanem művészetében és életvitelében is megmutatkozik.
- Gyakran előfordul, hogy festés közben csak néhány percig uralom az ecsetet, utána a kép veszi át az irányítást, és megnyílnak előttem a dimenziók. A bennem feszülő ellentétek szítják fel az érzelmeim, és az alkotási kényszer szinte elviselhetetlen. Néha olyan érzésem van, mintha démonok és angyalok vívnák meg lelkemben háborúikat. Nem használok semmilyen szert, számomra a festés maga a drog – mondta Zoé.
Ha külsejéről kérdezik, a művésznő mindig a Németországban töltött évekről mesél, ahol a polgárpukkasztó megjelenés senkiben sem keltett ellenérzést. – Úgy hiszem, nekem ott van az igazi hazám, a szívemben mindig Berlin az első. Itt más a helyzet, túl sok az előítélet és a diszkrimináció. Nem is szeretem, ha észrevesznek az emberek – ad hangot véleményének a festő. – Van több olyan képem is, ami a mostani magyar állapotot tükrözi. A politikának nagy a felelőssége, mert egymásnak ugrasztja a különböző gondolkodásúakat. Legyünk emberek, és ne azt nézzük, hogy ki cigány, vagy ki zsidó. Aki bunkó, az akkor is bunkó, ha fehér a bőre!
Zoét első látásra könnyű beskatulyázni, azonban a sok testékszer és tetoválás érzékeny lelket takar. - A Csatár-hegyen vettem egy kis házat, miután férjemmel elváltak útjaink. Amikor megláttam az ingatlan-közvetítőnél, már tudtam, hogy nekem való. Igazi művészbarlang távol mindentől, ahova vissza lehet vonulni – mondta a művésznő, aki extravagáns megjelenése ellenére ugyanúgy szeret kertet gondozni és az állataival törődni, mint bárki más. – Ez harminc év múlva sem fog megváltozni: öregasszonyként is underground leszek, de a természet iránti rajongásom is örök. Az állatokban az a jó, hogy nem lehet őket megtéveszteni. Egy kutyának hiába veszel fel öltönyt, megérzi, ha nem vagy jó ember.
Miután két évvel ezelőtt Szilágyi László saját kezével vetett véget életének, Zoé szomorúan látta, hogy egykori szerelme alkotásai iránt egyre nagyobb a kereslet. - Lackó mindig az ellen harcolt, hogy a művészt ne a halála után szeressék. Vagy legyen életében is elismert, vagy soha. Ha élne, hányna az egésztől, mert most azok az emberek nevezik művész úrnak és barátnak, akik korábban leköpték, megverték, vagy egyszerűen emberszámba sem vették. Szomorú, hogy az ő művei is csak akkor lettek kelendőek, miután meghalt.
