Július utolsó hétvégéjén a Nosztori autóspihenő térségében zajlott le a Pontbegyűjtő Országos Tájkerékpáros Bajnokság, majd Litéren a Tekerlitér-kupaverseny. A hétvégi program mellé pénteken - az augusztusban Izraelben megrendezésre kerülő Világbajnoksághoz hasonló ösküi terepen - egy edzőverseny is társult.
Közepes magyar részvétel mellett a teljes cseh tájkerékpár válogatott, lengyel illetve osztrák versenyzők is tiszteletüket tették. Sajnos a veszprémi titánok (a dániai EK győztes Horváth Marcell ill. a hosszútávon 7. helyezett Németh Bence) tájfutó elfoglaltságaik miatt távol maradtak a versenytől. Ettől függetlenül szép veszprémi sikereknek örülhettünk.
A serdülő korú Horváth Gergő (VKE Nelson - VHS) az ifi ob-n ezüstérmes lett, de másnap visszavágott és Litéren már az első helyet szerezte meg, legyőzve ezzel a nála idősebbeket. A most felbukkanó ifi kerékpáros Bedő Csaba (VBT) szintén egy kategóriával feljebb indult és a junior mezőnyben hozott el az ob-n egy értékes 2. helyet, majd Litéren 2 másodperccel, de megszerezte az első helyet szintén a juniorok között. Kovács Ágnes (Viking SE) 4. helyet hozott el az ob-n a felnőtt nők között.
Egy jó versenyen vehettünk részt amely bár az időpont választás miatt kicsit alacsony magyar mezőnnyel rajtolt, de a világ elit jelenléte magas rangra emelte mindkét napot – összegezte a hétvégét Hites Viktor, a rendezőegyesület (Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE) szakosztályvezetője.
Horváth Gergő, ill. Bedő Csaba szombaton második, vasárnap pedig első helyezést ér el