2019. augusztus 20., kedd
István névnap

Amit a Séden sosem fogunk csinálni

Könnyű raftingolásra indultunk a Rábára, maradandó élményekkel tértünk haza. A folyó nincs messze, és abszolút megéri elautózni az osztrák határig.

Nyár közepén ismét új kalandok felé néztem, és valóra váltottam egy korábbi sörözős este ígérvényét. Mivel a Séd patak nem alkalmas rá, ezúttal egy tapasztalt barátommal indultam kenuzni a Rábára. Több mint egy évtizedes evezős múlttal a háta mögött fűt-fát ígért, hogy mennyire klassz lesz ez, kíváncsian vártam hát, hogy, teljesen kezdőként is így lesz-e. Volt bennem némi izgalom, ugyanis a Rábáról eddig azt hallottam, hogy az egyik legvadregényesebb, ugyanakkor leggyorsabb folyó Magyarországon.

Az egyik legrégebbi hazai túraszervezővel, a két évtizedes tapasztalattal rendelkező Vidra Vízitúra hétvégi programjára neveztünk be.

Az eredeti túra Szentgotthárdról indul és 34 folyókilométeren át Rábagyarmaton keresztül Csákánydoroszlóig tart.

Ez a táv két nap kényelmes evezést ígér, ám jó hír, hogy van lehetőség egy-egy napra is csatlakozni. Utóbbi akkor lehet célszerű, ha korán reggel indulunk Veszprémből, és az esti meccset/mozit már itthon akarjuk nézni. Mi is a felezés mellett döntöttünk.

Rábatúránk bázisa a természetközeliségéről híres rábagyarmati Berek Sátorozóhely volt, ahova már péntek este megérkeztünk, hogy némi szúnyog társaságában egy kis főzöcskével, sörözéssel és hajnalig tartó beszélgetéssel hangolódjunk rá a szombat reggel induló, 5-6 órásnak ígérkező evezésre.

Kelés reggel 7-kor, kávé, némi hideg reggeli, szedelőzködés, majd eligazítás a táborban a nap menetrendjéről. Ez után kocsiba be, ablakot le, majd 10 kenuval az utánfutón irány Szentgotthárd, ahol egy ismételt balesetvédelmi és evezéstechnikai fejtágító után 11 körül vízre is ereszkedhettünk.

Itt nyúltam utoljára a mobilomhoz, és mennyire jól tettem, hisz ami ez után következett, az igazán egyedi élmény marad.

Egyedül azt sajnáltam, hogy fotózni nem tudtam, pedig látnivaló akadt bőven: gólyák, kócsagok, gémek, hódok, kacsák a vadregényes Rábán. Sosem gondoltam volna, hogy Magyarországon vannak még ilyen érintetlen és gyönyörű helyek!

Amatőrként a háromszemélyes kenu elején foglaltam helyet, amit kormányos képességeim hiánya miatt egy cseppet sem bántam, hisz maradt időm nézelődni.

Az első kilométer technikai nehézségeket még nem okozott, ám jött egy összetett kanyarkombináció, amit az extrém alacsony (-90cm-es) Rábán is teljesíteni tudtunk.

Aggódni amúgy sem kell, hisz a túravezetők mindig segítenek, irányítanak, így a teljesen kezdők is venni tudják az akadályokat.

Ezután kilométereken keresztül könnyű szakasz következett, mivel a szombati nap felénél lévő magyarlaki gát visszaduzzasztja a vizet, emiatt a folyó is lassan folyik. Az új élmény, a jó társaság és a természet képes volt flow-élményt okozni, így észre sem lehetett venni, hogy már 2,5 órát eveztünk! Ha úgy tartotta kedvünk, megálltunk, kikötöttünk, fürdőztünk egy kicsit, majd haladtunk tovább.

A magyarlaki gátnál ismét egy rövid stop következett, ahol az egész csapat kiemelte a hajóját. Gát mellett el, majd újra vízre szállás. Itt kezdődött a technikásabb, izgalmasabb, zúgókkal és csodaszép kavicspadokkal tarkított Rába. Civilizáció a néhány hídon kívül sehol!

Vadvízi raftinghoz fogható adrenalinfröccsre ne számítsunk, mondjuk inkább úgy, hogy mindenki számára élvezhető izgalmas részek voltak ezek. Szombat este 5 óra körül értünk vissza a bázisra, ahol mindenki kipihenhette a nap fáradalmait, és kenegethette a megégett bőrét. Az idei szúnyoginvázió ellenére ugyanis nem a rovarok, hanem a Nap az egyetlen, ami ellen érdemes védekezni. 5-6 óra alatt naptej nélkül pirítósra lehet égni!

Karakterbe foglalni nehéz, milyen élmény elsőre a Rába ezen szakaszán evezni. Úgy foglalnám össze, érdemes kipróbálni azoknak, akiknek zsúfolt a Balaton, és nem jelent kihívást álló vízen lapátolni.

Jó választás lehet azoknak is, akik egy könnyen teljesíthető, ám jó kondíciót megkövetelő teljesítménytúrára vágynak a közelben. Valljuk be, Veszprémből Szentgotthárd nem tartozik az elérhetetlen távok közé, és ami azt illeti, a kétnapos túra ára a 12 ezres díjával sem egy horror ahhoz képest, hogy mennyi élményt kapunk!

Én ezek után nem sokat gondolkozom, hogy a Balatonon vagy a Rábán evezzek inkább!

Fotók: Kele Attila