Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szünetre megy a nyugdíjas egyetem

2019. augusztus 15. 4:00
Lezárult a nyári szemeszter az Északi Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet és a Pannon Egyetem közös nyugdíjas egyetemén szerdán, néhány hét múlva azonban ismét gyűjthetik a krediteket a hallgatók.

A nyári blokk utolsó alkalmán Dolgos Attila, az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet elnöke és Ovádi Péter parlamenti képviselő köszöntötte. Dolgos úgy fogalmazott, sikeresnek tekinthető az eddig lezajlott három részes sorozat, hiszen amit megfogalmaztak annak idején – hogy sok érdeklődőt vonzzanak, találjanak olyan témákat, amelyek mindenkinek szimpatikusak és érdekesek, illetve egy közösségi tér alakuljon ki –, az maradéktalanul megvalósult.

Ovádi Péter szerint ez is bizonyítja, hogy Veszprémben a legaktívabbak a nyugdíjasok, hiszen ezúttal is telt házzal zajlott le az esemény. Az utolsó előadás témája ráadásul külön is öröm neki, hiszen a felelőssége alá tartozó 25 település egyike, Herend büszkesége, a herendi porcelán volt a téma, amelynek neve bárhol a világban ismerősen cseng.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója elmondta, ennek egyik oka az, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a tradíciók ápolására és a márkavédelemre. Annak érdekében, hogy a márka véletlenül se sérüljön, évente általában 300 millió forint értékű porcelánt törnek össze: ez azok a hibás porcelánok, amelyek a külső szemlélő számára valószínűleg egyáltalán nem tűnnek selejtesnek, a szakértő szem azonban észreveszi rajtuk azokat az apró hibákat, amik miatt már nem tekinthetők első osztályúnak. Márpedig ez iszonyatosan fontos a cég életében.

„Lehet, hogy iparágon belül csak egyetlen versenytársunk van, a meiseli porcelán, nekünk azonban nem csak velük kell versenyeznünk: minden olyan cég, amelyik luxus kategóriás terméket ad el, konkurensünk. És nekünk azért kell dolgoznunk, hogy ezen a kategórián belül ránk essen a választás a fogyasztók részéről” – emelte ki a vezérigazgató.

A cég egyébként még így is átlagosan 70%-os minőségi kihozatalt tud produkálni, és évente mintegy 350-400 új termék kerül ki a dolgozók keze alól, akik itthon teljesen egyedülálló módon 75%-ban részvényesei a manufaktúrának. „Mi nem vonunk be külső tőkét, mert minden ilyen külső pénzforrás a függetlenséget veszélyeztetheti. Ezért mi a megtermelt javainkból élünk.” – magyarázta Simon Attila. A cégnek így sem lehet oka panaszra: 60 országra kiterjedő kapcsolattal rendelkeznek, 200 éves tradíciókra alapozva, de az innovációra is odafigyelve dolgoznak, mindez pedig garantáltan eredményezi azt, hogy ma nagyjából minden háztartásban ott csücsül legalább egy picurka herendi porcelán.

A hagyományokra épül a Vörösberényi Nyugdíjas Klub Ringató Balaton Táncegyüttese is, akik szintén jelen voltak a kurzuson, hogy kulturális programjukkal búcsúztassák a nyári egyetemet.

A nyugdíjas egyetem ugyanakkor szeptember 18-án ismét visszatér, ahol első alkalommal Mészáros Zoltán fog előadni.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
A szépség filozófiája volt terítéken a Pannon Kultúrklubban A szépség filozófiája volt terítéken a Pannon Kultúrklubban A Pannon Kultúrklub 3.0. eseménye A szépség filozófiája címet kapta. Az EKF támogatásával megvalósuló beszélgetéseket már harmadik éve szervezi a Pannon Egyetem, az új tanévben ez volt az első. A rendezvény vendégei Pataki Ági sztármodell, filmproducer, valamint Kajdi Csaba modellügynök, influenszer volt. A beszélgetést András Ferenc filozófus vezette. 2023. szeptember 20. 15:46 Huszadik évfordulóját ünnepli a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara Huszadik évfordulóját ünnepli a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara Ünnepélyes keretek között nyitották meg az új tanévet, az elmúlt évek legsikeresebb felsőoktatási felvételi időszakát koronázta meg a ceremónia, ami egyben központi évnyitó volt. Egyúttal megemlékeztek dr. Gaál Zoltán professzor emeritusról, s felavatták az egyetem korábbi rektorának szobrát. 2023. szeptember 11. 21:43 Csaknem 95 millió forinttal támogatja az állatvédelem fejlesztését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány állatvédelem Csaknem 95 millió forinttal támogatja az állatvédelem fejlesztését a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Az összeget elsősorban civil állatvédő és állatkerteket tömörítő ernyőszervezetek kapják, és legnagyobb arányban ivartalanításra és infrastruktúra-fejlesztésre fordíthatják. 2023. szeptember 11. 11:40 Istent nem lehet megismerni az ember nélkül Istent nem lehet megismerni az ember nélkül Csütörtök délelőtt megtartotta ünnepi tanévnyitóját a Veszprémi Érseki Főiskola. Idén összesen 177 új hallgató kezdi meg tanulmányait. 2023. szeptember 7. 22:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.