Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Augusztus 20: a kenyér ünnepe is

2019. augusztus 20. 5:00 // Forrás: Gardenista, MTI
Minden évben augusztus 20-án tűzijáték borítja be hazánk egét: az egész ország az államalapítást ünnepli, viszont azt kevesebben tudják, hogy ezen a napon az aratás végét is ünnepeljük. Összegyűjtöttünk néhány kenyér receptet a külünleges alkalomra.

Az ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás: a nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelik, majd felszelik és végül szétosztják a darabjait.

A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik. Ezen a napon országszerte aratóünnepeket tartottak, ahol az aratás befejeztével az aratók búzakalászból és mezei virágokból aratókoszorút vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A mulatságon ettek, ittak és általában tánccal zárult az aratóünnep.

Bár az új kenyér ünneplése újabb keletű szokás, a paraszti kultúrában a kenyeret és a búzát nagy tisztelet övezte - mondta el a Hagyományok Háza néprajzkutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Kalina Veronika elmondta: egy paraszti háztartásban a kenyérsütés jellemzően női munka volt, a kenyér készítése a dagasztást és a kovász készítését is figyelembe véve 18-20 órát is igénybe vehetett. Egy négy-öttagú paraszti család általában kéthetente sütött kenyeret, kalácsot, de ilyenkor több kenyér is készült. Egy kenyér négy-öt kilót is nyomhatott, és a héja jóval vastagabb volt, mint manapság. Egy paraszti háztartásban általában harminckilónyi kenyér fogyott el két hét alatt - tette hozzá.

A táji jelleg határozta meg, hogy a kenyér milyen lisztből készült: csak búzából, csak rozsból vagy különböző kevert lisztekből is gyúrhatták. A néprajzkutató arról is beszélt, hogy Szent István kultusza a néphagyományban inkább a sok Istvánnak keresztelt fiúgyermek révén élt.

Augusztus 20. időjárásjósló nap is, ha ilyenkor jó az idő, akkor jó gyümölcstermésre és további jó időre számíthatunk. A naphoz kötődik a gólyák elrepülése, valamint az is, hogy innentől kevesebb a szúnyog, mert "e napon temetik el a szúnyogkirályt" - tette hozzá.

Íme néhány recept a legfinomabb augusztusi kenyerek elkészítéséhez:

Ropogós házi kenyér

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dl víz, 2.5 dkg élesztő, 2 dkg vaj, 2 evőkanál tej, 2 teáskanál só, 1 teáskanál cukor

Elkészítés
Az élesztőt, a cukrot és egy deci langyos vizet keverj simára, majd adj hozzá kevés lisztet, és dolgozd krémesre. Takard le, amíg felfut, tehát jól megnő a térfogata, a teteje pedig habos lesz. Olvaszd meg a vajat, majd keverd össze a liszttel, a megkelt élesztővel, a sóval és a maradék langyos vízzel. Alaposan dolgozd össze. Akkor jó, ha a tészta elválik a kezedtől és az edény falától. A tetejét lisztezd meg, takard le konyharuhával, és hagyd a duplájára nőni bő egy óra alatt. Ezután a tésztát formázd meg tetszés szerint, és tedd olajjal kikent tepsire. A tetejét vágd be több helyen, kend le a tejjel, majd pihentesd még 15 percig. Melegítsd elő a sütőt, és süsd a kenyeret szép aranybarnára körülbelül 35 perc alatt.

Sárgarépás kenyér

Hozzávalók: 250g sárgarépa, 700g búzaliszt vagy rozsliszt, 1 friss élesztő (50g), 2 marék napraforgómag, 1 teáskanál cukor, 3 kávéskanál só, 500 ml meleg víz

Elkészítés
A répát meghámozzuk, lereszeljük. A sütőformát kivajazzuk, és megszórjuk napraforgómaggal. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A lisztet az élesztővel elkeverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és sima tésztává dagasztjuk. (Én kézzel dagasztottam, de lehet konyhai robotgéppel is. Ott azonban figyeljünk arra, hogy először az alacsony fokozaton dagasszunk, és csak később kapcsoljuk a magasabbra.) Majd meleg helyen letakarva kelni hagyjuk. A tésztát még egyszer átgyúrjuk, majd az előkészített formába beletöltjük. A tetejét eldolgozzuk, és letakarva, meleg helyen további 10 percet pihentetjük. Végül betesszük a kenyeret a sütőbe 40-45 percre. A megsült kenyeret sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni. Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve) Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)

30 perces zöldséges, fűszeres, magvas, vegán kenyér

Hozzávalók (egy kenyérsütő formányi kenyérhez): 1 bögre teljes tönkölyliszt, 1 bögre fehér liszt, 1 közepes nagyságú répa lereszelve, 1 kisebb cukkini lereszelve, 1 kávéskanál sütőpor, 1 csipet cukor / cukorpótló, 1 facsarásnyi citromlé / pici almaecet, fél kávéskanál szódabikarbóna, 1 kávéskanál szárított kakukkfű / esetleg friss zöld + a tetejére / más szárított fűszer is lehet, 1 piros kápiapaprika, körülbelül 2 dl növényi tej, fél bögre kesudió durvára törve / dió, 2-3 evőkanál tökmag / napraforgómag / vagy vegyesen + a tetejére, 1 evőkanál chia mag / kendermag (elmaradhat), 1 evőkanál lenmag / puffasztott amaránt (elmaradhat)

Elkészítés
1. A sütőt kapcsoljuk be. 200 fokon fogjuk sütni a kenyerünket.
2. Reszeljük le a répát és a cukkinit, a levüket kicsit nyomkodjuk ki. Daraboljuk fel a kápiát.
3. Keverjük össze az összes száraz hozzávalót, nyomjuk rá a citromlevet és vegyítsük el benne a répát és a cukkinit és a paprikát.
4. Annyi növényi tejjel hígítgassuk, hogy jól gyúrható kenyértésztát kapjunk. (Mi picit több, mint 2 dl növényi tejet használtunk). A folyadék mennyisége függ a répa és cukkini nagyságától s nedvességétől.
5. Papírral bélelt kenyérsütő formában / bármiben süthetjük. Sütés előtt szórjunk a tetejére magokat és fűszert. Kicsit nyomkodjuk bele.
6. 35 perc a sütési ideje. Akkor jó, ha kicsit kongó hangot ad a kopogtatáskor.

vehir.hu
további cikkek
Minden eddiginél többen csodálták meg élőben Európa legnagyobb tűzijátékát Minden eddiginél többen csodálták meg élőben Európa legnagyobb tűzijátékát Idén minden idők leglátványosabb fény- és tűzijátékával, valamint drónshowjával ünnepeltük Magyarország születésnapját. Az eseményt minden eddiginél többen követték a Szent István rendezvénysorozat helyszínein, ugyanakkor a közmédia televíziós közvetítése is nézettségi rekordot döntött. 2023. augusztus 23. 15:03 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában augusztus 20 Varga Mihály Veszprémben: ma egy pogányból lett keresztény állam védi legjobban a keresztény értékeket Európában Talán nem volt az országban még egy olyan szimbolikus hely, ami otthont adott az augusztus 20-ai államalapítási ünnepnek, mint a veszprémi központi ünnepség helyszín. Vasárnap kora este ugyanis a Vár végében álló Szent István és Boldog Gizella szoborpár tövében gyűltek össze az emberek, akik előtt Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet. 2023. augusztus 20. 21:02 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét augusztus 20 Megszentelték és megszelték Veszprém kenyerét Az államalapítási ünnephez kapcsolódva vasárnap délután a Laczkó Dezső Múzeum előtt először megszentelték, majd fel is szelték a város kenyerét.   2023. augusztus 21. 11:29 Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője augusztus 20 Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője Szent István a magyarok közös nevezője. Szent Istvánt magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-i ünnepi beszédében Esztergomban. 2023. augusztus 20. 13:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.