Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
5°C

Megszűnnek a balatoni dugók: beindul a veszprémi négysávos elkerülő beruházása

2019. augusztus 22. 3:00 // Forrás: magyarepitok.hu
Az első ütem elkészültével 7,5 kilométeren teljes egészében 2x2 sávos lesz a megyeszékhelytől keletre fekvő litéri leágazás és a balatonfüredi csomópont között a 8-as út. Már keresik a kivitelezőt.

A kiírást a Magyar Építők szemlézte. Mint írták, a kivitelezők a litéri leágazás és a balatonfüredi csomópont között gyorsítják fel a forgalmat: megszüntetik a közlekedési lámpákat hidak kiépítésével és négysávosítással, 7,5 kilométer hosszan. Ennek során a 8-as főút általános fejlesztésére is sor kerül a szélesítésen kívül, valamint

  • elkészül 3 híd (különszíntű csomópont), a Budapesti útnál, az Almádi útnál, illetve a Füredi útnál;
  • 6 szintbeli csomópontot is átadnak,
  • illetve fejlesztik a 73-as és a 7217-es utak, valamint a Dornyai Béla utca és a Tirat-Carmel utca egyes szakaszait is.

Ezzel együtt még keresztező és bekötő utakat is építenek, párhuzamos földúthálózatot is elkészítenek és zajvédő falakat is kialakítnak, illetve számos közműkiváltási feladatra is sor kerül. A munkálatok elvégzésre 34 hónapja lesz a nyertes vállalatnak.

A részletekről korábban itt írtunk:

2022-ig megépül a déli elkerülő első üteme - vehir.hu

Két ütemben valósulhat meg a nyolcas út Veszprémet elkerülő szakaszának korszerűsítése. Elsőként a litéri és a füredi csomópont közötti szakaszt fejlesztik, ez 2022-re készül el. A nyolcas út legutóbbi fejlesztése a litéri csomópontig készült el, onnan folytatódhat a munka a közeljövőben.

vehir.hu
további cikkek
Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.