Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Önkormányzati fórum / A lakóépületek energiatakarékos felújításának önkormányzati támogatásáról

2008. május 6. 18:54
Ma délután ismertette Debreczenyi János polgármester, hogy a város összességében 200 millió forintot különített el a lakóépületek felújításának támogatására. A részletes pályázatot Baumgartner Lajos a város Gazdasági Bizottságának elnöke részletezte.

Bevezetőjében a polgármester hangsúlyozta, hogy a módosított pályázati kiírásoknak megfelelően érdemes a megfelelő pályázatíró cégeket megbízni, meg kell keresni a megfelelő kivitelezőt, hiszen ettől az évtől az csak az ÉMI, szakemberei vehetik át a kivitelezett munkákat. 2001 és 2006 között, a korábbi önkormányzat közel 500 millió forinttal járult hozzá a felújítási munkákhoz. Veszprém városa a jövőben is hasonló összeggel kívánja támogatni az energiatakarékos felújításokat. Újdonság az is, hogy a pályázó társasházaknak kell a teljes kivitelezést lebonyolítani, illetve az általuk megbízott személynek.

Baumgartner Lajos ismertette, hogy mind a hagyományos és mind az ipari (panel) épületekre lehet pályázni. Az állami 500 ezer forint/lakóegység mellé az önkormányzat további, maximum 400 ezer forint/lakóegységnyi összeg pályázható meg, a többi önrész. Külső, utólagos hőszigetelés esetén csak a tűzoltóság által jóváhagyott és engedélyezett technológiát lehet alkalmazni. Nyílászárók cseréje és fűtés korszerűsítés esetében minden esetben mellékelni kell a pályázattal együtt az épület vagy lakóingatlan hőtüzelési szakvéleményezését is. A lakónak vállalnia kell, hogy a munka befejezése után öt évig, írásban rögzíti a bekövetkezett változásokat. Érdemes tehát a pályázati lehetőségeket figyelmesen elolvasni. Annak a reményének adott hangot Baumgartner Lajos, hogy minél több munkája lesz az önkormányzat bizottságainak a pályázatok elbírálásában, minél több pályázat érkezik be a hivatalba, legkésőbb 2008. augusztus 1-ig.

Az ÉMI Kht. Veszprémi Minőségellenőrző Állomásának vezetője, Prém Dóra kihangsúlyozta, hogy a változások miatt, a szerződéskötéstől a végellenőrzésig mindent az általa képviselt hivatal munkatársai ellenőriznek. Egybevetik a beadott pályázat műszaki tartalmát a kivitelezett és beépített anyagokéval, annak minőségi tanúsítványával, ellenőrzik az építési naplót, az egész kivitelezést folyamatában ellenőrzik. Prém Dóra külön kitért az épületek külső szigetelésére, mert mint mondta, 2008. május 22-én életbe lép egy új jogszabály, ami szerint csak olyan külső homlokzati szigetelő anyagokat lehet alkalmazni, amelyek megfelelnek az úgynevezett homlokzati tűzterjedési vizsgálatnak. A jövőben a tűzoltóság is igen szigorúan fogja számon kérni a tanúsítványokat. Mivel a kiírt pályázatok utófinanszírozásúak így azok a végellenőrzést követően kerülnek kifizetésre, 30 napos határidővel.

A továbbiakban kivitelezői és pályázatíró cégek képviselőinek tanácsait, érveléseit hallhatták a színházteremben megjelent közös képviselők, lakástulajdonosok.

 
Beke G. László
további cikkek
Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35 Feltárul a rácsokon túli tabusított világ Life&Style Feltárul a rácsokon túli tabusított világ "Egy társadalmat nem az alapján kell megítélni, hogy hogyan kezeli a kiemelkedő polgárait, hanem az alapján, hogy hogyan bánik a bűnözőivel.” Dosztojevszkij mondata egyszerre alkalmas arra, hogy felkorbácsolja az indulatokat azoknál, akik a büntetés-végrehajtásban a társadalom jogos revansát látják a bűnözőkkel szemben, de ugyanúgy meg tudja világítani az emberarcúságot azokkal szemben, akik jogerős bírósági ítélettel a kezükben kényszerültek a börtönrácsok mögé. Nem véletlen, hogy ezzel az idézettel találkozik először az, aki az egykori veszprémi várbörtönbe belép. A történelmi falak még őrzik a tömlöcbe zárt betyárok utolsó sóhaját az akasztás előtt, ahogy a koncepciós perekben elítélt politikai foglyok imáit is és azt a szűnni nem akaró morajlást, ami a börtönök folyamatos ébrenlétére jellemző, miközben az idő mégis megmerevedik a raboknak, de ugyanúgy az őröknek is. A várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás nem egy középkori panoptikumot ígér. Nem is csupán egy történelmi utazást a sziklafalon kialakított legendás börtönben. Sokkal inkább egy morális tréning az ember lelkének. tegnap 12:27 TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Life&Style TritonLife – ahol a kiválóság nem extra, hanem alapkövetelmény Az állami egészségügynek és a magánegészségügyi szektornak is ugyanaz a célja a nap végén: a betegek érdekeit a legjobban képviselni. Az ehhez vezető út viszont merőben különbözik, és amíg az állami szektorban sokszor csak egy TAJ-szám a páciens, addig a magánorvosi központok pont arra a bizalomra építkeznek, amire a legnagyobb szüksége van annak, aki valamiért orvoshoz fordul. Legalábbis a TritonLife Csoportnál így gondolkodnak, az eddigi eredményeik pedig úgy tűnik, hogy visszaigazolják ezt a stratégiát, ami még így is csak egy szelete annak a folyamatnak, ahogyan Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatója építkezik, többek közt a veszprémi központjaiban. tegnap 12:19 Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője közélet Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban. tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.