Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

25 éve nevel katolikus hitre a Szent Margit Óvoda

2019. szeptember 30. 11:48
Fennállásának 25. évfordulóját és egyben friss felújítását is ünnepelte hétfő délelőtt a Szent Margit Római Katolikus Óvoda.

Az ünnepségen, melyet a jelenlegi és egykori óvodások műsora színesített, felszólalt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki az óvodafelújítást a törekvés és élni akarás bizonyítékának látta. Kijelentette: óriási dolog, hogy az országban több tízmilliárd forint értékben újulhatnak meg óvodák, bölcsődék. Megjegyezte: a megszépült környezet Veszprém élhetőségének is bizonyítéka, amit minden itteni látogatásakor személyesen is megtapasztal. Veszprém gyönyörűen épül és változik, de a nagy érték az, hogy a szépülő városnak lelke is van.

Ehhez csatlakozott Porga Gyula polgármester is, aki beszédében rámutatott: az óvoda nemcsak épület, hanem szellemi műhely is. A polgármester a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta, a városi közösség legkisebb egysége pedig a család. Ha őket folyamatosan tudjuk segíteni, akkor a legkisebb építőkövek nagyobb közösségünknek is szilárd alapját fogják biztosítani. Hozzátette: ebben a közösségépítő munkában az önkormányzat szövetségesre lelt a kormányban és az egyházakban is.

Somogyi Eszter intézményvezető felelevenítette, hogy 25 évvel ezelőtt, 1994 szeptemberében a veszprémi katolikus családok kezdeményezésére valósult meg az álom, jött létre az óvoda, ami keresztény szellemiségével kiemelten fontos a mai világban. Keresztény szellemi programjuk egész oktató-nevelő munkájukat meghatározza. Sok gyerek a katolikus óvodában szerzi első vallásos ismereteit, az itt töltött évek alakítják lelküket és személyiségüket, felnőtt korukra az itt elültetett mag biztos alapot ad nekik a világban való eligazodáshoz. Az intézményvezető háláját fejezte ki azért, hogy negyedszázados jubileumukat állami támogatásból, a Veszprémi Főegyházmegye jóvoltából megújulva ünnepelhették.

E megújulást tavasszal indították el, és először még csak homlokzati rekonstrukcióról volt szó. A fenntartó főegyházmegye támogatásával azonban végül nagyobb célokat tűztek ki maguk elé. Május végén két hét alatt csomagolták össze az óvoda berendezéseit és ürítették ki az épületet, hogy a munkálatok idejére a Szilágyi Keresztény Iskolában leljenek átmeneti otthonra a csoportok. A nyári hónapok alatt megújultak a homlokzatok, leburkolták a padlás padlózatát, szigetelték a pincét, cserélték a csatorna- és az elektromos hálózat vezetékeit, új lámpatesteket, szanitereket, radiátorokat szereltek fel, minden teremben új burkolatot raktak le, tűzjelző rendszert és elektromos beléptető rendszert telepítettek, de megújult a tálalókonyha és az udvar is.

Az ünnepségen az érsekség a Gizella-érem arany fokozatával tüntette ki Schall Jánosnét, az óvoda alapító intézményvezetőjét, ezüst fokozattal pedig a jelenlegi intézményvezető, Somogyi Eszter munkásságát ismerték el.

Dr. Udvardy György érsek az ünnepség zárásaként elmondta: az óvoda udvarán állva, gyerekek, szülők és felkészült óvodapedagógusok között az ember valóban hihet abban, hogy itt van a jövő társadalma. Hangsúlyozta: a jövő társadalmának bizalomra és tekintélyre kell épülnie — az a bizalom, ami nem társul tekintélyhez, nem tud a közösség alapjául szolgálni.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Parasztviselet nótakísérettel nyugdíjas Parasztviselet nótakísérettel Az Ezerarcú Bónusz Szenior Klub meghívására Káplán György énekművész tartott színes előadást március 25-én, kedden a magyar parasztviseletről az Agórában. ma 11:02 Donald Trump huszonöt százalékos vámot jelentett be minden külföldről az Egyesült Államokba behozott gépjármű után közélet Donald Trump huszonöt százalékos vámot jelentett be minden külföldről az Egyesült Államokba behozott gépjármű után Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki minden külföldön gyártott importált gépjárműre április 2-tól - jelentette be Donald Trump elnök szerdán. ma 8:35 Sárközi Ákos hatfogásos Michelin-csillagos vacsorával érkezik a Malomkert Sörházba gasztronómia Sárközi Ákos hatfogásos Michelin-csillagos vacsorával érkezik a Malomkert Sörházba Május veszprémi gasztrodurranása lesz az az exkluzív vacsora, amivel a Malomkert Sörház készül. A Michelin-csillagos Sárközi Ákos helyi kollégájával, a Malomkert séfjével, Holczer Lászlóval egy hatfogásos vacsorával készül. A menüsor pontos tételeit ugyan nem árulták el, de így is sok mindenre fény derült a vacsorával kapcsolatban, amikor szerdán a népszerű séf Veszprémbe látogatott. tegnap 23:30 Új V-Bike dokkolót adtak át a Magister előtt közlekedés Új V-Bike dokkolót adtak át a Magister előtt A József Attila utcai kollégium épülete előtt szerdán élesítették az új V-Bike megállóhelyet.  ma 11:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.