A kezdés előtt már telt ház volt a balatonfüredi sporttelepen, amelyen egy kifogástalan füves és egy modern, utolsó generációs műfüves pálya létesült. A munkálatokra a sporttelep egyik, több mint két hektáros részének értékesítése biztosította a pénzügyi forrást. A beruházás nem fejeződött be, mivel az öltözőépületek jövő tavaszra készülnek el.
A létesítmény avatásának ceremóniáját Csákvári Tamás, a BFC elnöke nyitotta meg a ceremóniát Bóka Istvén polgármester, országgyűlési képviselő, továbbá Suchmann Tamás, a Balaton-fejlesztési Tanács elnöke, Nagy Jenő és Dunai Antal MLSZ-alelnök és Újpest-legenda társaságában.
„Az utóbbi években sok pálya szűnt meg, de az OLLÉ programnak és az önkormányzatoknak köszönhetően egyre több létesítmény épül és szépül, ami óriási dolog. Azt gondolom,hogy a balatonfürediek kezdeményezése példaértékű, és remek pályákat építettek. Remélem, a balatonfüredi pályán rengeteg gyerek sportolhat majd, és bontakoztatja tehetségét” - mondta Dunai Antal.
Bóka István, Balatonfüred polgármestere az MTI-nek elmondta: a Balatonfüredi Futball Club teljesen saját erőből létesítette a két pályát, egy értékesített ingatlanának az árából. A polgármester szavai szerint a két pálya és a jövő tavaszig felépítendő új klubház és öltözők, valamint a szintén műfüves multifunkcionális sportpálya - paplanfedéssel téliesíthető lesz -, beruházása összesen 320-350 millió forintba kerül majd. A műfüves pályán, illetve a télen csarnokká alakítható létesítményben futsal, kézilabda, kosárlabda és teniszmérkőzéseket lehet majd játszani.
Érdekesség, hogy a 30 évvel ezelőtti pályaavatón az ex-újpesti, Szigeti Károly volt a balatonfüredi hálóőr, most pedig a helyi születésű Horváth Tamás állt az Újpest FC kapujában.
A találkozón a hazaiak Farkas révén ugyan megszerezték a vezetést, a folytatsában azonban a lila-fehérek könnyedén érvényesítették a két csapat közötti tudáskülönbséget.
Stadionavató mérkőzés
Balatonfüred–Újpest FC 1-6 (1-2)
Balatonfüred, 1000 néző. Vezettte: Szilasi, (Rogács, Illés)
Balatonfüred: Erős - Nagygyőri, Banai, Klauz, Pavelka - Farkas, Gosztola, Molnár, Lukács - Végh, Szabadfi
Játszott még: Lantai (kapus), Berecz J., Berecz S., Kemény, Stahl, Schneider, Benedek, Szalai, Bogdan, Süveges, Buda
Újpest FC: Horváth T. - Privigyei (Litauszki), Uche, Vaskó (Bárkányi), Pollák (Tóvizi) - Simek (Lázár B.), Miilar (Fűzfa), Tóth N. (Szekér), Simon K. (Frank) - Barczi, Simon A. (Szabó B.)
Gólszerző: Farkas (13.), Simon A. (21., 34., 71.), Simon K. (56.), Simek (82.), Barczi (84.)
Sárgalap: Vaskó (48.)
Szögletarány: 3:11 (1:4)

