Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 23. Béla
2025. április 23. Béla

Rajtol az idény – hat új játékos a VFC-nél

2014. február 25. 7:00
Az őszi szezon tapasztalatairól, a felkészülés nehézségeiről, s a tavaszi célokról beszélgettünk Jugovits Lajossal, az NB III-as Veszprém FC vezetőedzőjével.

Az egycsoportos másodosztály bevezetése miatt – zömében új ellenfelek között – az NB III Nyugati csoportjában kezdte a 2013/14-es kiírást a megyeszékhely labdarúgócsapata. Az alakulat tizenhat meccsén hétszer örülhetett győzelemnek, egy alkalommal döntetlent játszott, nyolc találkozó után pedig szerzett pont nélkül hagyta el a játékteret. A megszerzett huszonkét pontnak köszönhetően a nyolcadik pozícióból várják a tavaszi rajtot.

Jugovits Lajos a vehirsport.hu megkeresésére elmondta, hogy a mögöttünk hagyott fél idény legfontosabb feladata a mezőny megismerése volt.

Jugovits LajosJugovits Lajos

– Az ősz folyamán kiderült, hogy négy-öt olyan csapat van, amelyik minden tekintetben előttünk áll, a többiekkel viszont partiban tudtunk lenni – jegyezte meg az együttes múlt nyáron kinevezett vezetőedzője.

A VFC Achilles-sarka az őszi szezonban egyértelműen a védekezés volt. Ezt jelzi, hogy a mieink kapták a második a legtöbb gólt, szám szerint harminchármat. A vezetőség ezért elsősorban a hátsó alakzat megerősítését tűzte ki célul az átigazolási időszakban. A behatárolt pénzügyi lehetőségek miatt azonban fiatal játékosokkal kénytelenek erősíteni (az érkezőkről bővebben cikkünk alján olvashat), miközben a gárda rutinos védője, Molnár Zoltán az osztrák ötödik ligába távozott.

– Sajnos nem tudtunk az elképzeléseink szerint igazolni, e tekintetben talán mi állunk a legrosszabbul a bajnokságban. Így megpróbáljuk a meglévő keretből, valamint a korábbi helyi nevelések visszaigazolásával megoldani az előttünk álló feladatokat – vázolta fel a körülményeket a tréner, aki Molnár távozásával kapcsolatban megjegyezte: megérti a rutinos játékos döntését, s szomorúnak tartja, hogy klubja az anyagiak terén az osztrák ötödosztállyal sem tud versenyezni.

A bakonyiak felkészülését a betegségek, kisebb-nagyobb fáradásos sérülések mellett nehezítette, hogy pénzügyi forrás híján csak két alkalommal tudtak gyakorolni az Erdész utcai műfüves pályán. A stadion gyepe pedig az esőzések miatt nem volt alkalmas edzésekre. Jugovits Lajos vegyes érzésekkel tekint vissza a felkészülésre, amely során a leginkább hátráltató tényezőként a kevés játéklehetőséget említette. A szakember az előttük álló célokról is beszélt.

– A minimális célkitűzés a bennmaradás kiharcolása, azonban pozitívan tekintünk a tavaszi szezon elé, s szeretnénk megcélozni a 8-10 helyet a bajnokság végén. Az erőviszonyokat megismerve, úgy vélem, hogy képesek is lehetünk erre – fogalmazott.

Az alakulat március 1-jén a megyei rivális Balatonfüred vendégeként kezdi a szezont. Az idénynyitón a reváns vágya is fűtheti a Jugovits-csapatot, hiszen a tópartiak augusztus végén 6-1-re győztek az Egyetemi Stadionban.

– Kellemetlen emlékek fűznek ahhoz a mérkőzéshez, korántsem a mutatott játék képe miatt, inkább a buta védekezési hibáink miatt alakult úgy az a mérkőzés – emlékezett vissza a szakember, majd hozzátette: izgalmas, jó iramú mérkőzésre számít a hétvégén.


A VFC téli igazolásai

Ács Martin
Született: 1994.04.19
Poszt: középpályás
Előző klubja: Balatonfüred
(veszprémi nevelés)
Mülhbaurer Tamás
Született: 1994.04.22
Poszt: középpályás
Előző klubja: Balatonfüred
(veszprémi nevelés)
Sinkó Tamás
Született: 1987.04.07
Poszt: védő
Előző klubja: Tapolca

 
Kovács Krisztián
Született: 1996.09.29
Poszt: támadó
Előző klubja: Gyulafirátót 
(veszpémi nevelés)
 
Ónodi Alex
Született: 1994.03.27
Poszt: védő 
Weibel Dávid
Született: 1989.04.12
Poszt: középpályás

A VFC felkészülési mérkőzései

Pét (megyei I. o.)–Veszprém FC 0-3
Gólszerzők: Kovács Krisztián, Weibel Dávid (2)

Haladás II (NB III)–Veszprém FC 0-3
Gólszerzők: Pavlitzky, Weibel (2).

Hévíz (megyei I. o.)–Veszprém FC 4-2
Veszprémi gólszerzők: 
Czvetkó, Burcsik.

Siófok (NB II)–Veszprém FC 4-1
Gólszerzők: Dajic 2, Singer, Horváth P., ill. Kálmán. 

Pápa (NB I)–Veszprém FC 1-0
Gólszerzők: Orosz M.

Tatabánya (NB II)–Veszprém FC 7-1
Gólszerzők: Batizi-Pócsi (3), Weitner (2) Birtalan (2), illetve Ács.

Galéria
Edzéslesen a VFC-nél
Zatkalik Dániel
Melczer Zsolt
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 18 15 0 3 33 10 23 45
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 18 13 4 1 30 7 23 43
3. PRACTICAL VSC 18 12 2 4 25 14 11 38
4. BUDAÖRS 18 10 2 6 36 28 8 32
5. ETO AKADÉMIA 18 10 2 6 34 32 2 32
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 18 8 4 6 27 20 7 28
7. III. KER. TVE 18 7 3 8 36 29 7 24
8. ÉRDI VSE 18 7 3 8 20 18 2 24
9. BALATONFÜREDI FC 18 6 3 9 18 24 -6 21
10. FC SOPRON 18 5 6 7 20 25 -5 21
11. ÚJPEST FC II. 18 6 2 10 27 29 -2 20
12. KOMÁROM VSE 18 5 5 8 25 25 0 20
13. DOROGI FC 18 4 6 8 20 28 -8 18
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 18 3 7 8 24 36 -12 16
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 18 3 3 12 21 46 -25 12
16. KELEN SC 18 3 2 13 12 37 -25 11
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:25
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót FC Győr II.
Időpont
2024. október 26. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Komárom VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 3. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
FC Sopron
Időpont
2024. november 10. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 11. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.