Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egygólos vereség a beloruszoktól

2014. október 28. 21:59
Veszprémben csapott össze a magyar és a fehérorosz futsalválogatott, Tatai gólpasszt adott, de a győzelemnek a vendégek örülhettek.

Csaknem telt ház fogadta a feleket a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahol a kezdő sípszó előtt Trencsényi János a 100., Lovas Norbert pedig a 75. válogatottsága alkalmából kapott elismerést. Szintén külön köszöntötték az 1. Futsal Club Veszprém hazai pályán szereplő gólvágóját, Tatai Józsefet, aki a kezdőcsapatban kapott helyet.

Az első félidőben tompán, sok hibával futsalozott a házigazda, így elsősorban a jó felépítésű játékosokból álló vendég alakulat akarat érvényesült a játéktéren. A 9. percben aztán a vezetést is megszerezték egy közeli szabadrúgás végén. Negyed óra elteltével pedig meg is duplázta előnyét a belorusz együttes, miután Lódi szerencsétlen mozdulattal a saját hálójába fejelte a játékszert.

Az ellenfél stabil védekezése nem ízlett a magyar együttesnek, amely nehezen találta a játék ritmusát. Tíz másodperccel a szünet előtt aztán a mieink végezhettek el szögletrúgást. A rivális játékosa rosszul csúsztatta meg a labdát, melyet Rábl közvetlen közelről a hálóba fejelt (1-2).

Gyors vendégtalálattal indult a második felvonás: a 22. percben Csernik továbbította a gólvonal mögé társa középre gurított labdáját. Nem kellett azonban sokat várni a szépítésre. Tatait szabálytalanul sem tudták elválasztani a labdától, aki elfutott a balszélen, majd a túloldalon érkező Harnsich elé tálalt, a győri támadó pedig a hálóba bombázott (2-3).

Sito Rivera legénysége átvette a játék irányítását, az ellenfél jobbára csak a védekezésre összpontosított. A hajrában vészkapussal támadva két óriási lehetőséget is sikerült kidolgozni, az egyenlítés azonban elmaradt. A küzdelmes találkozón így a rivális örülhetett a győzelemnek.

A két együttes szerdán Dunaújvárosban csap össze ismét.

Felkészülési futsal mérkőzés:
Magyarország–Fehéroroszország 2-3 (1-2)
Magyarország: Tóth – Gyurcsányi, Tatai, Harnisch, Lódi. Csere: Öreglaki, Szeghy, Gál, Trencsényi, Lovas, Rábl, Komáromi, Dávid. Szövetségi kapitány: Sito Rivera.
Gólszerzők: Rábl (20.), Harnisch (25.), ill. Ilos (9.), Lódi (16. – öngól), Csernik (22.).

Galéria
Magyarország – Fehéroroszország 2-3
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.