Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Operák orgonán / Rákász Gergely koncertorgonista Veszprém megyében turnézik

2008. május 8. 0:37
Hazatérése óta negyedik albumát adta ki Rákász Gergely orgonaművész, koncertorgonista. A VERDISSIMO koncertturnék alkalmával eddig harminc városba jutott el, s máris hatalmas siker. A harminc éves fiatal zenész a megszokottnál jóval nagyobb körben tette kedvelté a klasszikus zenét. Bármerre jár, minden országban, minden városban teltház várja. Eredményes munkájára felfigyelve a híres Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte. Több hosszabb tartózkodás után 2005-ben tért haza végleg az Egyesült Államokból. Tavaszi turnéján május 26-án Balatonfüreden, 27-én Veszprémben csendülnek fel az ismert áriák, persze orgonán.

Rákász Gergely veszprémi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy bár nagyon fiatalon megkaphatta az amerikai álmot, ma is úgy érzi, jól tette, hogy hazatért. Magyarországra került a főhadiszállás, s  bár minden hívásnak eleget tesz, a hazai koncertek prioritást élveznek nála. Wass Albert azt üzente haza anno, hogy nem az számít, ki mennyi pénzt hoz egy országba, hanem, hogy ki mennyit tesz le egy közösség asztalára. Ha összevetjük, mondjuk Chicago-t egy hazai kisvárossal, Amerikában, egy nagyvárosban egy évben körülbelül kétszáz orgonakoncert van, abból lehetek az egyik, míg itthon négy vagy öt. Nem is lehet kérdés, melyiknek nagyobb az értéke, - fogalmazott az orgonista. Szavaiból is kitűnik, döntésében fontos szerepe van a családnak, sikereit nem egyedül egy távoli országban szeretné megélni. Külön örömnek nevezte, hogy a tavaszi turné során Veszprémbe és Balatonfüredre is eljut, hiszen mindkét város nagyon közel áll a szívéhez.

A VERDISSIMO igazi zenei kuriózum, hiszen Rákász Gerely előtt operákat soha senki nem játszott orgonán, sokan talán merésznek is tartották a vállalkozást, de az eredmény magáért beszél. Harminc városban, 30 teltházas koncert, hatalmas sikerrel.

A sajtótájékoztatón Porga Gyula, alpolgármester örömmel üdvözölte a fiatal művészt Veszprémben. Mint mondta, ez a legjobb választás, hiszen Veszprém nem csak a szelek, de a harangok és a zene városa is. Minden évben nívós zenei rendezvény sora várja a városunkba látogatókat, szinte minden műfajban. Az alpolgármester külön említette a Veszprémi Ünnepi Játékokat, a Gizella napokat, az Országos Kamarazenei Fesztiválokat, a Kórusfesztivált és az Utcazene fesztivált.

Füssy Angéla
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.