Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Marad az NB II-ben a röplabdacsapat

2015. április 30. 23:11
A VESC megnyerte a másodosztályú női röplabda-bajnokság nyugati csoportját, s osztályozót játszhat a feljutásért, ám a klub nem tudja vállalni az NB I-es tagságot.

A veszprémi röplabdacsapat a hétvégén győzni tudott a Kalocsa otthonában, így megnyerte az NB II Nyugati csoportját. A tavaly még élvonalbeli Veszprémi Egyetem SC (VESC) idénybeli mérlege kiválónak mondható, hiszen tizennyolc mérkőzésén mindössze kétszer kapott ki. Ennek köszönhetően Mustos István tanítványainak oda-visszavágós párharcban esélyük nyílna az élvonalba jutásra, amihez a keleti csoportban győztes Kecskemétet kellene legyőzniük. A veszprémiek trénere azonban a vehirsport.hu portálnak elmondta: a vezetőség döntése értelmében a párharc kimenetétől függetlenül jövőre is a másodosztályban fognak szerepelni

– A célunk az NB I-be jutás volt, erre azonban anyagi okok miatt biztosan nem kerülhet sor. Az volt a feladatom, hogy a csapatot a legutolsó állomásig eljuttassam, amit sikerült is elérnem. Az egyik szemem sír, a másik nevet, de megértem, s elfogadom a vezetőség álláspontját. Nehéz előre tervezni a csapattal, hiszen a játékosaim egy része a továbbtanulás miatt várhatóan távozni fog, mások pedig már idényközben elköszöntek külföldi munkavállalásuk miatt. A keretet junior játékosokkal kellett felöltenem, a rájátszásban már három junior játszott az első csapatban. Úgy gondolom azonban, hogy ezeket a nehézségeket is sikerült áthidalnunk – húzta alá Mustos István.

Fotók: vesc.huFotók: vesc.hu

Az osztályozós párharc első felvonását pénteken (18:00) rendezik Kecskeméten, a veszprémi visszavágóra pedig vasárnap (16:00) kerül sor. – Igazi presztízsmérkőzést várok a Kecskemét ellen. Nem lesz egyszerű feladat, de a lányok nagyon akarják a sikert. Ahogyan egész évben, most is létszámgondokkal küszködünk. Kecskemétre egy kezdő hatossal tudunk utazni, egy játékosomat a ballagási ebédtől kell elhívnom a nem éppen szerencsés időpontválasztás miatt. Ennek ellenére jó játékot várok az alakulattól, szeretnénk ebben a párharcban is bebizonyítani, hogy ott van a helyünk az élmezőnyben – jegyezte meg a tréner, aki hangsúlyozta: tanítványai nem fizetésért sportolnak, amatőrként tanulnak, dolgoznak a játék mellett.

Visszatekintve a bajnokságra, a szakember kifejezetten elégedett tanítványai teljesítményével. – Jezerniczky Tímea csapatkapitánnyá választása jó döntésnek bizonyult, hiszen kiválóan összefogta a lányokat a pályán az egész szezon során. Az a tíz-tizenkét fős társaság, amellyel végigdolgoztam a szezont, maximálisan azt nyújtotta, ami elvárható volt. Sőt, időnként még ezen felül is teljesítettek. A szezon végére a győzelmi kényszer rányomta a bélyeget a játékunkra, de így is megérdemelten sikerült a tabella élén végeznünk. Sikerként könyvelem el a szezont. Öröm volt a lányokkal dolgozni, s remélem, hogy a jövőben is ugyanebben a felállásban folytatódhat a munka. A következő szezonban folytatnunk kell a megkezdett építkezést, amelyhez elengedhetetlen az utánpótlásvonal megerősítése.


Frissítés
Az osztályozós párharc első, pénteki meccsén: Röpke SE Kecskemét–VESC 3-0, vasárnap játszották: VESC–Röpke SE Kecskemét 1-3

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.