Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Száztagú kínai delegáció hazánkban / Folyamatos demonstrációk

2008. május 8. 9:11 // Forrás: MNO-MTI
Száztagú kínai delegáció kezdett tárgyalást szerdán Budapesten, a küldöttséget Csia Csing-lin (Jia Qinglin), a Kínai Népköztársaság Népi Politikai Tanácskozó Testülete (KNPTT) Országos Állandó Bizottságának elnöke vezeti.
Az egykori pekingi polgármester ma találkozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Szili Katalin házelnökkel, pénteken pedig Medgyessy Péter volt kormányfővel tárgyal. A látogatáshoz kapcsolódóan kínai-magyar üzleti fórumot is szerveznek. A KNPTT a Kínai Népköztársaság 1949. október 1-jei kikiáltása előtti napokban jött létre.

Saját honlapja szerint a KNPTT a kínai hazafias egységfront, a „Kínai Kommunista Párt által vezetett többpárti együttműködés és politikai konzultáció fontos intézménye”. Felépítése követi az ország közigazgatási beosztását, a központi mellett területi szervezetei is vannak. A látogatáshoz kapcsolódóan a Tibetet Segítő Társaság tüntetéseket szervez több helyszínen.

Az egész napos demonstrációkkal a tibeti emberi jogi helyzetre szeretnék felhívni a figyelmet. A társaság tüntet az Országháznál és a delegáció szálláshelyén. A szervezet demonstrációihoz csatlakozik az Amnesty International Magyarország. A helyszíneken a tervek szerint ellentüntetések is lesznek.

Beke G. László
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.