Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Hengerelt a Szeged Füreden / Balatonfüredi KSE–Pick Szeged 25:36 (11:19)

2009. szeptember 10. 11:49 // Forrás: balatonikc.hu
Biztos győzelmet aratott a Pick Szeged a férfi kézilabda-bajnokság 10. fordulójából előrehozott mérkőzésen Balatonfüreden.

Azt már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem nekünk áll a zászló. Ezt még egy kirobbanó formában lévő teljes csapat esetén sem állíthattuk, legfeljebb akkor reménykedtünk volna. Azonban most sérülések miatt hiányzott a mindig gólveszélyes csapatkapitányunk és a ballövőnk, valamint a védelmünk egyik alapembere. Rajtuk kívül a tavalyi gólkirályunk is csak hétfőn állt edzésbe és az alap jobblövőnk is kihagyta az edzések jó részét egy vírusfertőzés miatt. Ez már kezdetnek is soknak látszott.

A kispadon olyanok ültek (Heiczinger, Boda, Szász, Velky), akik tavaly még nem is álmodtak erről. Németh Lacinak is csak percei voltak Pásztor mögött, most meg rá várt az egész meccs. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy most nem az akarással volt a baj. Mindenki odatette magát. Tombor Csabi feledve minden baját tizet vágott, Szöllősi Bence négyig jutott, Heiczinger is bátran támadott, Lelkes hozta amit tőle várunk, Szatyi fogta a foghatókat, mindenki gyűrte az ipart. Azonban ez most kevés volt, mert mint az Állatorvosi Egyetem nevezetes lován, amin az összes betegséget bemutatják, mi is bemutattuk az összes hibánkat. Egy Szeged szintű csapat meg kíméletlenül él a felkínált lehetőségekkel. Szinte minden könnyen ellőtt labdánkból, szinte minden technikai hibánkból büntetett. Átlövői könyörtelenül kihasználták, ha behátráltunk előlük, beállósaik, ha nem lőttek gólt, akkor hetest csináltak.

Voltak szép döntetlenre kihozott periódusok: 0-4. perc; 10-14.perc; 45-51.perc. Sőt egyszer felvillantunk egy 3:0-al a 38. és 40. perc között. Ezzel szemben állt viszont három 1:4-es és egy 0:4-es összeesésünk: 8-10.perc; 20-23. perc; 31-34. perc; 40-45. perc. Ennyit pedig nem lehet bakizni és sajnos ezek mögött legtöbbször a könnyen eladott labdáink voltak.

Természetesen egy jó csapat - márpedig mi az eredményeik után annak tartjuk a miénket! - ilyen hibákból csak tanulhat és a mieink is ezt fogják tenni.

Budapest Bank férfi kézilabda liga, 10. forduló:
Balatonfüredi KSE–Pick Szeged 25:36 (11:19)
Balatonfüred, 700 néző. Vezette: Bonifert, Oláh
Balatonfüred: SZATHMÁRI - TOMBOR 10/5, Lelkes 1, Salamon 1, Horváth 2, Kis 2, Németh 2. Csere: Szabó (kapus), Szász (k), Heiczinger 2, Velky, SZÖLLŐSI 4, Bakos 1. Vezetőedző: Velky Mihály
Pick Szeged: MARJANAC - GHIONEA 6/1, Krivokapics 3, Lele, ZUBAI 3, KATZIRZ 6, ZVIZEJ 5. Csere: Liszkai (kapus), Herbert 2, Simon, Vancsics 1, OSMAJIC 4, Kos 2, Nenadic 4/2. Vezetőedző: Vladan Matic
Az eredmény alakulása: 5.p.: 2:3; 10.p.: 4:8; 15.p.: 6:12; 23.p.: 9:17; 34.p.: 12:22; 28.p.: 14:25; 40.p.: 17:25; 45.p.: 18:29; 51.p.: 21:32; 55.p.: 22:34
hétméteresek: 5/5 ill. 3/3
kiállítások: 2 ill. 4 perc

vehir.hu
további cikkek
Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre női kézilabda-válogatott Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi ellenfele, Dánia esélyes a holland-német közös rendezésű világbajnokság megnyerésére. ma 16:12 Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását One Veszprém HC Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását A One Veszprém HC hivatalosan bejelentette, hogy a 2026–2027-es idénytől magyar világsztárral bővül a keret: a klub hosszú távú, 2030 nyaráig érvényes szerződést kötött Imre Bencével, a magyar válogatott jobbszélsőjével, aki a THW Kiel csapatától tér haza. ma 12:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.