Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Abszolút bajnok / Németh Attila: „Szeretném magam kipróbálni egy összkerekes autóban”

2009. szeptember 11. 8:35
Négy futam elteltével magabiztosan vezet Németh Attila a Dunántúli Rally Trophy kategóriája összetett versenyében.

Az előző két évben négy abszolút bajnoki címet begyűjtő pilótának idén már lényegesen nehezebb feladata van: sajátjánál erősebb, összkerekes autókkal kell összemérnie tudását.
A veszprémi pilótát már hétévesen megfertőzte a benzingőz, ekkor látogatott ki ugyanis élete első rali versenyére. Az ifjú legény folytatta a családi hagyományokat, s édesapját követve kitanulta az autószerelő szakma csínját-bínját. Eleinte egy Trabant 601-est szerelgetett barátaival másodosztályú és Rally Túra versenyeken. Húsz évesen pedig már maga is bemerészkedett egy versenyautóba, ahol navigátorként ismerkedett meg közelebbről a sportággal.

Egy esztendővel később elhatározta, hogy átül a baloldalra, s vezetni fog. Be is nevezett egy pécsi versenyre, méghozzá egy körlámpás Zsigulival. Néhány évvel később ismerkedett meg Aschenbrenner Györggyel, de ekkor még nem voltak szoros barátságban.

Ezután hosszú ideig nem járt versenyre, még nézőként sem. 2006-ban aztán navigátorával, Marton Zsolttal ismét rajthoz állt egy murvás versenyen, ahol abszolút negyedik helyezést értek el. Marton igazán tapasztalt versenyzőnek számít a honi mezőnyben, ugyanis már a ’80-as években is ralizott.


Marton Zsolt és Német Attila

A sikerpáros 2007-ben benevezett két amatőr rali bajnokságba, a Rally Go Racing és a Tamási Motorsport Egyesület versenyeire. Annak ellenére, hogy a bajnokságokban több öszkerékhajtású autó is versenyzett, sikerült megszerezniük mindkét bajnokságban az abszolút első helyet. Németh ráadásul ettől az évtől már azzal is büszkélkedhettek, hogy a népszerű „Asi” autóját szervizelhette az Országos Rallye Bajnokság versenyein. Tavaly szintén elindult a TME által rendezett bajnokságban, és a Dunántúli Rally Trophy-ban, ahol diesel Golfjával sikerült megnyerni mind két bajnokság abszolút első helyét.

A 37 esztendős sofőr az idei szezonban négy futam után vezeti kategóriáját, abszolútban pedig a negyedik helyen áll.
– Ami az ez évi küzdelmeket illeti, szeretnék az abszolút helyezésemen javítani, a kategóriámban pedig megvédeni a címemet. Idén már több, az enyémnél lényegesen erősebb, négykerék-meghajtású géppel kell versenyeznem az abszolút kategóriában, de szerencsére időnként őket is el tudom verni. Az idei kiírásban inkább a hosszú egyenesekkel tarkított pályák vannak túlsúlyban, amelyek inkább a több lőerővel rendelkező járgányoknak kedveznek. Nem ritka, hogy bizonyos szakaszokon 20-30 km/órával gyorsabb sebességgel tudnak kigyorsítani, mint én. Számomra előnyösebbek lennének a technikásabb, kanyargósabb, szűkebb pályák – mesélte Németh Attila.

A pilóta anyagi lehetőségei, valamint kevés szabadideje miatt merészebb álmokat nem dédelget az autósportban, azonban egyszer szeretné magát kipróbálni egy összkerekes autóban.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre női kézilabda-válogatott Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi ellenfele, Dánia esélyes a holland-német közös rendezésű világbajnokság megnyerésére. ma 16:12 Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását One Veszprém HC Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását A One Veszprém HC hivatalosan bejelentette, hogy a 2026–2027-es idénytől magyar világsztárral bővül a keret: a klub hosszú távú, 2030 nyaráig érvényes szerződést kötött Imre Bencével, a magyar válogatott jobbszélsőjével, aki a THW Kiel csapatától tér haza. ma 12:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.