Csak egy hajszállal maradt le a 2008/2009-es idényben a régóta áhított NB I-es szereplésről a Veszprémi Egyetemi SC férfi kosárlabda csapata. Molnár István együttese azonban idén sem adja fel a harcot, s újult erővel küzdenek az első osztályú szereplésért.
A bajnoki rajtot megelőzően, a felkészülés közepén beszélgettünk Andorka Zoltán, szakosztályvezetővel.
– Hogyan értékeli az előző idényben elért bronzérmet?
– A mostani harmadik helyet ugyanolyan értékesnek tartjuk, mint az előző kiírásban szerzett ezüstérmet. Ugyanis ezt egy jóval kiegyenlítettebb mezőnyben, s ráadásul egy rájátszás rendszerű bajnokságban szereztük meg. Tavalyelőtt egy kiemelkedő tudású együttes volt az ellenfelünk a Debrecen személyében, ezúttal viszont egy lényegesen kiegyensúlyozottabb, nehezebb mezőnyben kellett helytállnunk. S idén az a Salgótarján búcsúztatott minket, amely végül feljutott az élvonalba.
– Idén is a bajnoki cím a cél?
– Minden évben úgy kezdjük a felkészülést, hogy bajnokságot szeretnék nyerni. Hogy ennek mekkora realitása lehet, az majd csak a szezon végén fog kiderülni. Egyelőre nem tudjuk, hogy más csapatok hogyan erősítettek. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a csoportunkban a Sopron, a Bonyhád és a Nagykanizsa komoly riválisunk lehet. Keleten pedig a Jászberény van kikiáltva bajnokesélyesnek, s az alaposan megerősödött Szegedről sem szabad megfeledkezni. Véleményem szerint egy erős és színvonalas bajnokságnak nézünk elébe, s ebben kell nekünk helytállnunk.

A VESC 2008/2009-es NB I/B-s bronzérmes csapata
– Alapos vérfrissítés történt a keretben…
– Több játékosunk is távozott. Szarvas Gábort elvitték az élvonalba, Hidi Tamás munkahelye miatt más városba költözött, „hosszú” emberünk Mándity Máté pedig Bajára ment. A távozókat megpróbáltuk pótolni, a két évvel ezelőtti ezüstérmes csapatból visszatért közénk Faragó Péter, a paksi nevelésű Jilling László, illetve Nagykanizsáról érkezett Szabó Balázs center posztra. Így azonban szinte új csapatot kell építenünk. Az eddigi felkészülési mérkőzések alapján látszik, hogy egy más stílusú együttesünk lesz. De bízom benne, hogy velük is szép eredményeket érhetünk el. Más fajta kosárlabdát kell játszanunk, sokkal erőszakosabban kell védekeznünk, az új játékosok erre sokkal inkább alkalmasak. Nem hiszem, hogy a mostani csapat gyengébb lenne, mint a tavalyi.
– Adott a megfelelő háttér a célok eléréséhez?
– A gazdasági válság bennünket is érintett. A szakosztály költségvetése jóval kevesebb, mint tavaly. Sajnos a támogatóink szintén nehéz helyzetben vannak, így csökkentek a bevételeink. A célunk az, hogy a kitűzött célokat ezzel a költségvetéssel is elérjük.