Az épületet már régen lakhatatlannak nyilvánították, de a Házgyári út egykori munkásszállóját még ma is vagy száz család lakja. A közös költség ismeretlen fogalom, szinte senki sem fizeti.
Angyal Éva, a szociális iroda vezetője szerint az önkormányzat semmit sem tehet az érdekükben vagy ellenük.
– Az ingyenélők a saját felelősségükre élnek ott. A lakások magántulajdonban vannak, és így ez elsősorban az egyes tulajdonosok felelőssége - mondja.
- A vandalizmus és a mocsok a lakók életének részévé vált. A felelősséget persze senki sem vállalja. A hatóság meg tehetetlen – erősíti meg az irodavezető szavait az egyik lakó, aki azonban nevét és arcát nem adja véleményéhez.
– A panaszok szinte mindig ugyanarról szólnak: a kutyák és az emberek is a folyosóra piszkítanak, a lépcsőházat újra kell festeni, a korlát is romokban – részletezi lapunknak Tóth László, az épület ingatlankezelője, gondnoka.
- A hatóság csak annyit tud tenni, hogy egy-egy pillanatnyi problémát megold, az ott garázdálkodók aztán másnap újra összemocskolják az épületet, lelopják a korlátok faanyagát tüzelőnek, beköltöznek az üres lakásokba, közös helyiségekbe. A lift például azért nem működik már évek óta, mert az okozott károk havi szinten több százezer forintra rúgtak.
- A nyolcvanas évek elején munkásszállónak épült, és néhány évtizedig meg is becsülték a modern lakóházat a lakói. Portás fogadta a házba érkezőket, a lépcsőházban műbőr ülőgarnitúra fogadta a vendégeket – nosztalgiázik Tóth úr.
A rémtörténet a rendszerváltás után kezdődött. A lakásokat az önkormányzat azok számára vásárolta meg, többségében roma családoknak, akiket a város-rehabilitáció során a belvárosból ide költöztettek.
A gondnok úgy tudja, jelenleg folyamatban van a lakások felvásárlása, sok a pletyka, egyesek szerint a Máltai Szeretetszolgálat lesz az új tulaj, de a lepusztult lakásokért csak pár százezer forintot fizetnek majd.
- Egyelőre szociális bérlakásokban gondolkodunk – mondta el lapunknak Lőrincz Norbert, a Szolgálat veszprémi kirendeltségének munkatársa.
- Jelenleg a családokkal vesszük fel a kapcsolatokat, de ennél konkrétabb részletek még nincsenek.
– Ez nekik a szeretetszolgálat? - méltatlankodik Huzsvai Istvánné, a ház előtti rozoga ágyon ülve. - Ha tényleg csak pár százezer forintért vásárolják meg a lakásokat, abból nem tudunk új lakást venni sehol!
Hozzáteszi, szerinte a közbiztonsággal semmi baj sincsen. Mások azonban az ellenkezőjét állítják. Nevüket és arcukat természetesen nem adják hozzá. Úgy fogalmaznak: naplemente után nem is merik elhagyni a lakásukat.
- Már apróságokért is képesek belekötni az emberbe bizonyos lakók, mindegy miről van szó. Állítólag egyszer egyetlen pár cipőért késeltek meg valakit.
