Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Menesztették a Vöröskereszt megbízott főigazgatóját / Czimbalmos Ágnes szerint adócsalás és hűtlen kezelés folyik a Vöröskeresztnél

2008. május 8. 13:15
Új társadalmi kihívásokra és az ehhez szükséges vezetői irányvonalváltásra hivatkozva Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke márciusban menesztette a nemrégiben kinevezett megbízott főigazgatót, Czimbalmos Ágnest. A menesztett elnök szerint mintegy 104 millió forint körül akadnak problémák, melyekről tudomást szerzett. Vitatott szerződések, tisztázatlan körülmények között kifizetett milliók, eltűnt segélyek … Valóban jogszerűtlenül működne a Vörös Kereszt?

"Főigazgatóvá választásom óta több olyan ügyről szereztem tudomást, amely kárt okozott a Vöröskeresztnek. Ezek között van adócsalás, színlelt szerződés vagy hűtlen kezelés, illetve nem jogszerű működés", írta Czimbalmos Ágnes abban a feljegyzésben, melyet az ov ülésére érkezők kézhez kaptak.  Az országos választmányi ülésen nem tudták tárgyalni a 2008-as költségvetést, mivel még az előző év mérlegadatai sem készültek el, a késlekedő gazdasági vezetőt pedig a főigazgató azonnali hatállyal menesztette.  

Az ügyben felszólaltak a Zala, illetve Veszprém megyei vezetők is. Azt mondják a szervezetnél több tíz éve problémák vannak az adománykezeléssel, nem működik az ellenőrzés és a közhasznú jelentéseket úgy kellett elfogadni, hogy abban szinte sosem szerepeltek valós számok.


A nem egészen egy éve kinevezett főigazgató azt mondja, súlyos hiányosságokkal szembesült. A HVG-nek adott interjúban úgy fogalmazott: rájött, hogy nincs minden rendben a 2004. decemberi távol-keleti szökőár okozta károk enyhítését szolgáló segélypénzek elszámolásával. Az e célra beérkezett 760 millió forintból 603 milliót költött el a Magyar Vöröskereszt. Egy közösségi ház épült az összegből Srí Lankán s egy gyermekkórházi szárny az indonéziai Banda Acehben. Csakhogy a Srí Lanka-i tiszteletbeli konzul, Nanayakkara úr - aki a helyszínen menedzselte az építkezést - egyetlen számlát sem küldött arról a 108 ezer dollárról, amit a szervezet átutalt, - állítja Czimbalmos.  Felmerül még a továbbiakban egy kérdéses jogcímű kifizetés 2006 augusztusából, pontosan 2 és fél millió forint, melyet a PolgArt Könyvkiadó Kft-nek utaltak át. A megállapodás értelmében "Cunami" munkacímmel könyv készült volna a magyarok szerepvállalásáról a szökőár sújtotta térségben. A kiadó viszont csődbe ment, a pénz pedig elúszott.

Ha nem is a legnagyobb, de talán a leginkább figyelemre méltó tranzakció a főigazgatónő által az idei év elején menesztett Zára Zsolt gazdasági vezető nevéhez fűződik, - írja a HVG – aki ötven doboz motorolaj-adalékot rendelt meg 380 ezer forintért az A-Green Kft.-től. Az előző főigazgató, Morzsányi Éva tudtával lebonyolított üzlet érdekessége, hogy az olajat egy közvetlen értékesítést folytató, úgynevezett multilevel marketing cég ajánlja az interneten, egzotikus és biztosan antioxidáns hatású gyümölcslevek, szépségápolási termékek társaságában. A Vöröskereszt sofőrei viszont nem használták fel az üzemanyagot, így a megyéknek kiszámlázott dobozok egy része visszaérkezett a központba. A készlet fele még ma is raktáron van, - állítja a lap.

Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.