Ezen a találkozón mutatkozott be szövetségi kapitányként a volt válogatott Csoknyai István, az MKB Veszprém másodedzője. A csapatok méltóképpen emlékeztek meg Cozmára, és végig kiélezett mérkőzésen, 16–16-os félidő után, néhány másodperccel a vége előtt szerzett góllal nyert 31–30-ra a vendéglátó Románia.
A meggyilkolt Marian Cozma iránti kegyelet jegyében a két ország labdarúgói már megmérkőztek augusztus 12-én a Puskás Ferenc Stadionban, és 20 ezer néző előtt a vendégek nyertek 1–0-ra. Az emlékezés következő állomása szeptember 8-án Veszprémben volt: Cozma 27. születésnapján az MKB Veszprém játékosai, vezetői és szurkolói, valamint a város vezetői virágokat helyeztek el és gyertyát gyújtottak a brutális gyilkosság helyszínén.
Az idegenlégiósok többségét ezúttal nélkülöznünk kellett, ugyanis a külföldön játszók közül most csak a constantai Schuch Timuzsin volt kerettag. Csoknyai és Matics elmondta, hogy a januári ausztriai Európa-bajnokságig minden közösen töltött percet hasznosítani kell, ezért jelentős szakmai értéke is lesz a meccsnek.
Bár a külföldön játszók nem álltak rendelkezésre, visszatért Díaz Ivo, és debütált Krivokapics Milorad. Jól kezdtük a mérkőzést, elhúztunk három góllal, de ezután feljöttek a románok, és a szegedi Ghionea góljainak köszönhetően fordítottak. Utána nem tudott elhúzni egyik csapat sem, és 16–16-os döntetlennel zárult a félidő.
A második játékrészben az Iváncsik testvérek helyére beálló új szélsők, Gulyás és Halász révén ismét elléptünk néhány góllal, a hajrára fordulva azonban megint átvették a vezetést a románok (27–26).
Az utolsó két percen belül egygólos hazai vezetésnél időt kért Csoknyai, ezután pedig a nem sokkal előtte hetest kihagyó Krivokapics talált be távolról, majd Halász góljával szereztük meg a vezetést.
A román időkérés után azonban először egyenlítettek a hazaiak, majd pedig – miután mi a győzelem reményében a kapust is mezőnyjátékosra cserélve támadtunk – egy védett Díaz-lövés után az utolsó másodpercekben az üres kapuba lőttek, s ezzel megnyerték a mérkőzést.
Marian Cozma-emlékmérkőzés:
Románia-Magyarország 31–30 (16–16)
Nagyvárad, 1200 néző. Vezette: Herdea, Marta (románok)
Románia: Stanescu - GHIONEA 9 (4), Novanc 2, Onyejke 1, Simicu, MIHALCEA 4, Sania. Csere: Popescu (kapus), Georgescu 2, CSEPREGHI 4, Rohozneanu 1, Fenici, SABOU 3, STAMATE 4, Muresan, Giotoiu 1.
Mb. szövetségi kapitány: Petru Ghervan.
Magyarország: MIKLER – Iváncsik T. 2, KRIVOKAPICS 9 (3), Zubai 1, EKLEMOVICS 4, Katzirz 1, Iváncsik G. 2 (1). Csere: LISZKAI (kapus), HALÁSZ 4, Harsányi 1, Nagy K. 2, Gulyás 2, Herbert, Díaz 2, Schuch.
Szövetségi kapitány: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 5. p. 0-3. 12. p.: 7-6. 18. p.: 10-8. 24. p.: 14-11. 30. p.: 15-16. 34. p.: 16-18. 36. p.: 19-18. 44. p.: 20-22. 50- p.: 23-25. 55. p.: 27-26. 58. p.: 29-28. 60. p.: 29-30
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
