Ha nem lenne idétlenség, akkor most azt mondhatnám, éppen jókor jött nekünk ez a szlovák nyelvtörvény-ügy. Mert miközben bogarásszuk a befizetendő csekkjeinket, talán a korrupciós botrányok helyett Slota jut eszünkbe, s könnyebben kiszámítjuk, mennyi is az a sok. Amit széthordtak, szétosztottak, összeraboltak azok, akiket mi a sokat hangoztatott demokratikus választásainkon megbíztunk azzal, hogy ügyeljenek a közjóra.
A BKV milliárdos pénzosztó automata kibukása és a többi pofátlan százmilliós harácsolás napvilágra kerülésének örömére a minap észbe kaptak a főváros hetedik kerületében is, hogy tán nem járna havi 800 ezer forint az éppen a hűvösön üldögélő polgármesternek. Eddig nem vették észre a kifizetést. Majd eltűnődnek rajta a következő testületi ülésen. Még ráérnek.
Valóságos (demokratikusan zajló) horror. Dagadó ár, amely lassan de biztosan sodorja ki az önkormányzati, állami, sőt a különféle titkosszolgálati szekrényekből a csontvázakat. Kísértetiessé vált a légkör, élő csontvázak mászkálnak a parlamentben, a minisztériumokban, miközben tucatjával lapítanak a többiek a hitchcocki szekrényekben. Álmatlanul forgolódnak, attól rettegnek, mikor nyitják rájuk a szekrényajtót.
És ami a legérdekesebb, a csontvázak bűnei azonosak ugyan, hasonszőrűek ők, mégis, amikor kifordulnak a szekrényből, már más a helyzet: kiderül, hogy az egyik szebb, mint a másik, jobb állapotban van, kevésbé indult oszlásnak, vagy éppen mostanában regenerálóik. S míg az egyik helyes kis csontváznak szakértő pártpolitikusok hada azt tanácsolja, hogy azonnal ássa el magát két méterre a föld alá, addig a másiknak javasolja, öltözzön ünneplőbe és irányítsa az országot. Netán sétáljon a nép közé egyetérteni a gondjaikkal, győzze meg őket, hogy a válság terheit azonos mértékben kell elviselnie az éppen nem börtönben ülő felelős gazdasági vezetőnek, milliárdos pártcsinyovniknak és nyugdíjasnak. Még el is várja az istenadta néptől, hogy örömmel vegye tudomásul a közjogi méltóságok csontvázainak túláradó együttérzését.
Nem is értem. Na jó, Isten haragjától éppen nem kell tartaniuk, de mondjuk a buszsofőrök franciakulcsa már eszükbe juthatna. Demokratikusan megválasztott honatyáink tán franciakulcs nélkül is fejükhöz kaphatnának, előkereshetnék hírhedt szúette szekrényeik kulcsait, maguk is elkezdhetnék a lábszárcsontok takarítását. Vagy netán előzőleg országcímeres hétpecsétet kellene leverni azzal a franciakulccsal?
És még hányat?
