Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
10°C
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
10°C

Veszprémi tehetség az év utánpótlás-játékosa Felcsúton

2015. december 15. 22:42
Tóth Bencét, a VFC USE egykori hátvédjét néhány éve a Barcelona akadémiája is invitálta, most a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai elismerését gyűjtötte be.

A Puskás Akadémia edzői és szakértői véleménye alapján a veszprémi nevelésű Tóth Bencét választotta a 2015-ös esztendő legjobb utánpótlás-játékosának. A mindössze tizenhét éves labdarúgó Kelemen Miklós nevelőedző szárnyai alól indult a futballistává válás rögös útján, később a Barcelona ellen is bizonyított, majd sokszoros utánpótlás-válogatott lett.

A focista élet napos és árnyas oldalairól Bence édesapja, Tóth János mesélt a vehirsport.hu-nak. – Szülőként édes teher egy tehetség gondozása, hiszen a szülő rendkívül boldog, hogy csemetéje egy adott területen szárnyakat kapott és kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az érem másik fele már kevésbé örömteli, hiszen fiam tizenhárom és fél éves kora óta nem a szemem előtt éli életét, nem a családjával nő fel. A családi együttlét visszaszorul a hétvégékre, s pár óra alatt kell pótolni a kommunikációt, erkölcsi nevelést – jegyezte meg, majd hozzátette: Bence édesanyja különösen nehezen éli ezt meg.

Tóth János szerint fia, valamint a felnőtt válogatottal Eb-kijutást kiharcoló, szintén Veszprémben nevelkedett Lang Ádám munkamorálja között több párhuzam is felfedezhető. – Az a monotónia tűrés, alázat és mentális felkészültség, ami a felnőtt válogatott kiválóságát is jellemzi, Bence játéktudásában is fellelhető. Az életszemlélete is választott hivatásához igazodik. Tizenhét és fél évesen minden gondolata a labdarúgás körül forog, s ennek megfelelően ápolja jövőjét is – húzta alá a büszke édesapa.

Természetesen az érintettet is felkerestük, aki kérésünkre felelevenítette pályafutása fontosabb pillanatait. – Óvodás koromban ismerkedtem meg a focival, ahol későbbi nevelőedzőm, Kelemen Miklós szúrta ki a tehetségem, majd vitt magával a VFC USE-hoz. A veszprémi korszakom sikerekben gazdag volt, sorra nyertük a bajnokságokat. A bakonyi megyeszékhelyen mentálisan erős és higgadt játékost faragtak belőlem. Ott tanultam meg, hogy védőként miként lehet úgy védekezni, hogy abból labdatartás, majd támadásépítés keletkezzen – tekintett vissza a tehetséges játékos.

A veszprémi klub és a Győri ETO megállapodásának köszönhetően – Rugovics Vendel közbenjárásával – tizenhárom évesen Győrbe került, ahol két évig futballozott. – 2013-ban itt rendezték az Audi kupát, ahol a Barcelonát is legyőztük, s mindemellett engem választottak a torna legjobb játékosának. Akkor a katalánok vezetője odajött hozzám, s azt mondta, szívesen látna a Barca akadémiáján, a La Masián, sőt, a mutatott teljesítményem alapján a Barca felnőtt keretében is el tudna képzelni. Ebből akkor nem született megállapodás. Nekem sem volt menedzserem, illetve a győri klub sem tett lépéseket ez ügyben. De nem gondolom, hogy külföldre kell fiatalon szerződni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a labdarúgásban – jegyezte meg.

Mint mondta, két győri szezon után egy szakmailag vonzó ajánlatot kapott Felcsútról, ezért a váltás mellett döntött. – Már ideérkezésemkor is az egy évvel idősebbek között játszottam, aztán az U17-es csapattal bajnokságot nyertünk a 2014/15-ös szezonban. Idén pedig már az U20-as csapatban is meccselhettem. Az U17-es válogatottban az Európa-bajnokságon a csoportkörből sikerült továbbjutni, ahol az elitkör jelentette a végállomást. Vélhetően az ott mutatott teljesítmény miatt is rászolgálhattam az év legjobb utánpótláskorú játékosának járó díjra – beszélt az elismerésről.

– Jelenleg az U19-es Európa-bajnokságra készülök, ennek szentelem a téli erőléti felkészülést. Fizikálisan erősödnöm kell, ennek eléréséhez kaptam egy személyre szabott edzéstervet. Rövid távú célom, hogy az NB I-ben rutint szerezzek. Pár alkalommal már edzhettem a felnőtt csapattal az idén, látták mire vagyok képes. Szeretnék mielőbb az élvonalban játszani.

Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.