Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Hazai pályán kapott ki a Füred / Balatonfüredi KSE–Csurgói KK 24:26 (13:13)

2009. szeptember 24. 8:10 // Forrás: balatonikc.hu
Noha több sérültje is felépült a tóparti gárdának, mindkét pontot elvitte Balatonfüredről a Csurgó együttese.

A Csurgó elleni hazai meccsre bevetésre készen álltak a több játéknapot kihagyó sérültjeink, de sajnos a Kecskemét ellen megsérült Bakos Dávid nem tudta vállalni a bevetést. Pásztor, Kovács és Frey visszatértével jelentősen erősödtünk és főleg nőtt a taktikai repertoár, de bizonytalanok voltunk erőállapotukat tekintve. Csapatkapitányunk játékán nem látszott meg a kihagyás. Gyurikát inkább fizikálisan viselte meg a szünet, míg Janinál a formát vetette vissza a kényszerpihenő. Azonban a kudarc nem ezen múlott.

A Csurgó komolyan erősített tavaly óta. Meghatározóan jó játékosok kerültek oda és komoly, hosszú cserepaddal rendelkeznek. Emiatt végig tudtak frissíteni ellenünk, míg a mi padunk rövidebb volt, ráadásul a kényszerpihenőről visszajötteknek meg éppen több szusszanás is járt volna. Azonban ezt a mérkőzést nem a Csurgó ászai nyerték meg, hanem a robotosaik. Azzal kerekedtek fölénk, hogy voltak olyan játékosaik akinek presztízst jelentett ez a meccs és tudásuk javát tudták mozgósítani.

Nálunk a kapusainkon és a csapatkapitányunkon kívül ezt csak Lelkes Gáborról mondható el. Tombor Csaba hat gólja mellett fontos ziccereket és döntő hetest hibázott. (Persze kérdés, hogy abban a szituációban vajon mért nem állt mellette egyetlen társa se, egy kipattanóra várva) Irányítóink és beállónk nem jelentettek veszélyt a kapura, így a csurgói védelemnek időt és teret adtak Frey Janira kirontani. Kis Ákos sokadszor volt könnyen semlegesíthető a támadások során, míg Gyurikát az erőállapota miatt támadásban még nem lehetett bevetni. Németh Lacinak a kettőzött akarattal és eredményesen is játszó Pásztor mellett csak pillanatai lehettek. Heiczingernek még ennyi sem jutott, Boda meg csak a padot koptatja.

Tavaly az eredményességünk alapja a sziklaszilárd védekezésünk volt. Hatos falunk úgy reteszelt, hogy nem volt miért izgulnunk. Most kiderült, hogy egy-egy építőkocka időleges kiesése bizony alaposan legyengítette ezt az erősségünket. Szöllősi leigazolásával megnyílt a lehetőség a nyitott védekezésre - ennek láttuk eredményeit a Presov ellen - most mégsem éltünk vele igazán. Rossz belegondolni is, hogy kapusaink bravúrjai, hetes ölései nélkül mi lett volna. Bosszantó volt látni, hogy miközben keményen megdolgoztunk egy-egy gólunkért, szinte visszakézből kaptuk rá a választ. Szinte meg se kellett izzadniuk a csurgóiaknak a gyors ellentámadásoknál.

Ebből a helyzetből csak a Csapat tudja magát kibillenteni. Jó játékosaink vannak, a kézilabda minden csínjának ismerői, nem is tegnap óta játszanak együtt. Vagyis a fogakat összeszorítva, kettőzött figyelemmel, egymásnak besegítve túl kell, hogy lendüljenek a holtponton. Ennek reméljük - sőt biztosak vagyunk benne! - már vasárnap a szemtanúi leszünk.

Korosztályos csapataink itthon tartották mind a négy pontot. Serdülőinknél csak az volt a kérdés, hogy mennyit dobnak. Mindenki játéklehetőséget kapott és jót játszottak a fiatalok.

Az ifjúsági meccsen már komolyabb erőt mozgósítottak a vendégek és csak a második játékrész felétől billent a mieink felé az eredmény. Külön dicséretet érdemelnek a mindkét meccsen játszók és közülük is a rendkívül eredményes Velky Péter és a külön őrzői ellenére gólerős és dinamikus Székely Kristóf.

Budapest Bank férfi kézilabdaliga, 5. forduló:
Balatonfüredi KSE–Csurgói KK 24:26 (13:13)
Balatonfüred, 500 néző. Vezette: Nagy, Túróczy
Balatonfüred: Szathmári - Tombor 6/2, LELKES 6, Szöllősi 1, Horváth, Kis 1, PÁSZTOR 7/1. csere: SZABÓ (kapus), Németh, Salamon, Kovács, Frey J. 3. vezetőedző: Velky Mihály
Csurgó: NIKOLIC - FODOR 3, Gelley 2, SZABÓ 3, Buday 4, Frey T. 4/4, Kemény 2. csere: HUDÁK (kapus), Császár1, Cifra 3, KÖKÉNY 2, Oláh 2/1. vezetőedző: BudayFerenc
Az eredmény alakulása: 6.p.: 0:0; 9.p.: 2:1; 15.p.: 6:3; 22.p.: 10:9; 26.p.: 12:10; 32.p.: 13:15; 39.p.: 18:18; 46.p.: 18:19; 50.p.: 19:22; 57.p.: 24:24;
hétméteresek: 6/3; ill. 8/5
kiállítások: 8 perc; ill. 10 perc

serdülő: BKSE - CSURGÓ 35:23 (20:12)
legjobb góldobók: Velky 10, Bóka 5, Székely 5/5; ill. Kovacsics 4, Csalló 4/1

ifjúsági: BKSE - CSURGÓ 31:25 (18:18)
legjobb góldobók: Boda 6/1, Velky 6, Székely 5/3, Véninger 4; ill. Borsos 10, Antal 6

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.