Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Kettős veszprémi siker a Téli Kupán

2016. január 30. 18:13
A VLS az első, a VFC USE pedig a második helyen zárta a Téli Kupa elnevezésű, ötfordulós megyei felkészülési viadalt.

Az éllovas Veszprémi LS már január elején megkezdte a felkészülést a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi folytatására. Az edzések monotonitását a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Veszprém megyei igazgatósága által életre hívott Téli Kupa küzdelmei törték meg. A VLS a veszprémi csoportban sorrendben a Dörögd-Halimba, a Nemesvámos és a Herend együttesét, majd a városi utánpótláscsapatot, a VFC USE-t is két vállra fektette. A január 30-ai, előre hozott záró fordulóban pedig a Gyulafirátót gárdáját is felülmúlták. A VLS mögött a másik négy riválisát egyaránt legyőző VFC USE szerezte meg a második helyet.

Kozma Csaba és Rugovics Vendel együttese január közepén egy vereségbe is beleszaladt: az NB III Nyugati csoportjában sereghajtó Balatonfüred 2-1-re nyerni tudott a bakonyi megyeszékhelyen. – Ebben az időszakban a mutatott játék képe fontosabb az eredménynél, előbbivel pedig elégedett lehetett a szakvezetés a találkozón – tekintett vissza az összecsapásra a Veszprémi Labdarúgó és Sportszervező Kft. ügyvezetője, Szabó Péter.

– A gárda keményen dolgozik a felkészülés alatt is, a célunk továbbra is bajnoki cím elhódítása. A látottak alapján folyamatos verseny várható a pályára lépésért a vérfrissítésen átesett keretben – tette hozzá.

A VLS a bajnoki címre hajt (archív fotók)A VLS a bajnoki címre hajt (archív fotók)

A gárda legnevesebb érkezője, a tízszeres kameruni válogatott Hamed Sadjo, aki korábban az NB I-ben Újpesten, Diósgyőrben, s a Budapest Honvédban, a másodosztályban pedig Szigetszentmiklóson is játszott. – Sadjo már a csapattal edz, mindössze az átigazolási procedúra utolsó simításai vannak hátra. A támadó szellemű védőjátékos komoly erőssége lehet a csapatnak a tavaszi szezonban – húzta alá a vezető.

Két veszprémi nevelésű labdarúgó, Farkas László és Udvardi Márk is visszatér a királynék városába, s Miskei István is a listavezetőt erősíti tavasszal.

Ami a távozókat illeti, a saját nevelésű Zömbik Dávid, valamint Szűcs Adrián munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tud részt venni a további munkában, s Kökény Viktor is elhagyja az együttest.

A megyei bajnokság február 27-én folytatódik a bakonyiak számára, akik a 18. fordulóban a Fűzfő otthonában lépnek pályára. Addig újabb felkészülési meccsek várnak a gárdára az NB II-es Ajka, és az egyaránt NB III-as Füred és Diósd ellen.


A VLS szereplése a Téli Kupán

1. forduló (január 9.):
Veszprémi LS–Dörögd Halimba 12-0 (6-0)
Gólszerzők: Horváth V. (2), Csordás, Szabó P. (6), Meiczinger (2), Pálfi.

2. forduló: (január 16.):
Nemesvámos LSE–Veszprémi LS 0-6 (0-4)
Gólszerzők: Csordás (5), Sárközi.

3. forduló (január 23.):
Veszprémi LS–Herendi Porcelán SK 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Horváth V., Farkas, Szabó P., Burcsik.

4. forduló (január 30.):
Gyulafirátót SE–Veszprémi LS 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Meiczinger, Zachán.

5. forduló (január 27.):
Veszprémi LS–VFC USE 9-4 (5-0)
Gólszerzők: Szabó P (2), Udvardi, Horvát V. (2), Farkas, Csordás, Burcsik, Ehrenberger (öngól) ill. Sárközi (2), Petróczi (2).

vehirsport.hu
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.