Ami számunkra örömteli, hogy Ági még tartogatta a nap
harmadik nagy nyereményszorzójú győzelmét. Bartoli számított ugyanis a mérkőzés
esélyesének a világranglistán elfoglalt 11. helye miatt. No persze mi tudtuk
már a mérkőzés előtt, hogy az a három helyezés nem jelent feltétlen tudásbeli
hátrányt Áginak, ugyanis az a majdnem 600 pontos differencia, ami a két lány
között van a ranglistán, az nagyrészt annak köszönhető, hogy a francia lány
nyolc tornával többet játszott az elmúlt egy évben, így több helyről
szállította a pontokat a táblára.
Ennek tudatában is azért kicsit féltettük kiskunhalasi tehetségünket,
mivel most került össze először Bartoli-szintű játékossal, amióta megint
bíztató képet mutat a játéka. Amiben sokat fejlődött a magyar lány, mert
fejlődnie kellett benne: az első szervája. Végre nincsenek a fontos pillanatok
görcsös kettőshibái, valamint ahogy azt kell, az első szervák majd’
háromnegyedét pontra tudja váltani. A több mint egy órás első szettben rosszabb
százalékban használta ki a bréklabdákat, mint ellenfele, ennek ellenére nem
volt oka bánkódni, mivel jóval több is volt neki (9/3; ill. 5/2). A második
szett sem sikerült unalmasabbra, 2:0-ás vezetés után 2:4-re elment a francia,
de – a végre megfelelő önbizalomnak köszönhetően – Ági 5:5-re feljött, majd
brékelt is egyet rögtön a végére széteső Bartoli ellen. Szervájával be is húzta
a meccset bő két óra alatt, így most minden oka meg van, hogy a félelem
legkisebb jele nélkül fusson ki a címvédő és második kiemelt szerb Ana
Ivanovics elleni mérkőzésre, aki nagyon megizzadt a világranglista 23. helyezettje, az osztrák Bammer ellen.
Az 1,4 millió dollár összdíjazású berlini torna nyolcaddöntői:
Szafina (13.) – Henin (1.) 5:7, 6:3, 6:1
A. Bondarenko (15.) – Kuznyecova (3.) 1:6, 6:2, 6:2
S. Williams (5.) – Radwanszka (11.) 6:3, 6:1
Dementyeva (7.) – Dusevina 7:5, 6:3
Azarenka – Dulko 6:3, 6:1
Szávay (10.) – Bartoli (8.) 7:5, 7:5
Jankovics (4.) – Kirilenko 6:2, 6:4
Ivanovics (2.) – Bammer 7:5, 4:6, 6:4