Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Bujtor István

2009. szeptember 25. 14:35 // Forrás: origo.hu / wikipedia.hu / vehir.hu
Hatvanhét éves korában elhunyt Bujtor István - közölte a sajtóval péntek délután Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke.

Bujtor István július végén, életveszélyes állapotban került a veszprémi kórházba. Állapota fokozatosan, lassan javult, és szerdán arról érkezett hír, hogy a művészt kiengedték a kórházból, és rehabilitációját Budapesten folytatják. A halál körülményeiről egyelőre nincs információ.   A színművész-direktort a megyei önkormányzat saját halottjának tekinti.

- Szerdán teljesen jó állapotban engedtük el Pestre, nem meghalni adtuk oda - mondta az Indexnek Dr. Tótth Árpád, a kórház orvosigazgatója. A megyei napilapnak dr. Rácz Jenő főigazgató elmondta: a hét közepén befejezték Bujtor István intenzív kezelését, a színházigazgató szállítható állapotban volt, így a család kérésére egy fővárosi intézetbe szállították rehabilitációra.

Az út során, amelyre a kórház egyik orvosa is elkísérte, állapotában nem történt változás. Rácz Jenő ezért cáfolta azokat a híreszteléseket, mely szerint Bujtor István mesterséges kómában lett volna, elmondása szerint az utóbbi időben már lélegeztető gépre sem volt szüksége - írja a Heti Válasz online.

Bujtor István (Budapest, 1942. május 5. – 2009. szeptember 25.) magyar színművész, filmrendező és forgatókönyvíró. Eredeti nevén Frenreisz István, amit színész pályája elején változtatott meg, mert saját állítása szerint nem érvényesülhetett volna egy ilyen nehezen ejthető névvel. Testvére Frenreisz Károly zenész, féltestvére Latinovits Zoltán színész.

A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját 1965-ben. Diplomaszerzése után egy évvel a győri Kisfaludy Színházhoz került, majd 1968-ban a fővárosi József Attila Színház kötött vele szerződést. 1971-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1976-tól a budapesti Vígszínház tagja lett. 1978-ban került a Mafilmhez. 1989-től kilenc éven át a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, majd 1993-tól a Mahir Film Kft. vezetője. Filmszerepein kívül Bud Spencer magyar hangjaként is ismert. 2008. január 1-jétől a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Hobbija a vitorlázás, hatszoros magyar bajnok. Hajója az 1936-ban épített Rabonbán.


Összeállítás Csöpi kalandjaiból

2009. július 31-én a Veszprém Megyei Kórházba kellett szállítani, a család által kiadott közlemények szerint a színészdirektort hosszú ideig mesterségesen tartották kómában.

2009. szeptember 24-én elhagyhatta a veszprémi kórházat, hogy rehabilitációját Budapesten folytathassák, egy nappal később azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Korábbi, Bujtor Istvánnal kapcsolatos cikkeink:
Szeptember: Bizalommal és reménnyel - A Petőfi Színház évadnyitója
Február: Bujtor és Eperjes újra egy színpadon, Kakukk a fészekben
További cikkek...

Galéria
Elhunyt Bujtor István
vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.