Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hajózni márpedig kell / – újabb jó szezonra számít a Balatoni Hajózási Zrt. –

2008. május 8. 23:02
Navigare necesse est, azaz hajózni szükséges – tartja az ezeréves latin mondás. És a hajósok be is tartják eleik ígéretét. Ezt igazolja a Balatoni Hajózási Zrt. tevékenysége is. Az 1846-ban alapított jogelőd cég tulajdonosai még nem gondolhatták, hogy egykoron a személy- és teherszállítás, a turizmus és a vitorlázás lesz 21. századi kollégáik kenyéradó mestersége. Ma 24 motoros személyhajó és 4 komp jár a 22 balatoni kikötő között olyan személyzet irányításával, akikre nyugodtan rábízhatjuk magunkat. (fotó: dr. Horváth Gyula, a BAHART vezérigazgatója)
 

A zrt. elmúlt évi tevékenységének értékeléséről, idei terveiről ma délután adott számot dr. Horváth Gyula vezérigazgató a Szent Miklós hajó fedélzetén.

A 2007-es szezon messze kiemelkedik a korábbi esztendők sorából. Ez számos körülménynek tudható be. Ilyen volt a kitűnő időjárás, a jó vízminőség, a hazai turizmus fellendülése, a fokozott érdeklődés a Balaton iránt stb. A cég személyhajói 744 ezer utast szállítottak (2,5%-kal többet, mint 2006-ban). Örvendetesen gyarapodott a séta- és rendezvényhajók utaslétszáma. Nagy sikert arattak a gyermekprogramok. A vezérigazgató szerint a hajózásban is megtapasztalható, hogy a balatoni kerékpárutat sokan használják, ugyanis a hajókon is megnőtt az átszállított kétkerekűek száma.

Népszerű volt az üdülési csekk, s a Balaton Mix kedvezményes utazási jegy, melyet a vonattal a Balatonra érkezők vehettek igénybe. Kedvezményben (50%) részesültek az állandó balatoni lakosok, s bizonyos napokon az üdülő ingatlannal rendelkezők is olcsóbban utazhattak.

Emelkedett a kompokon átkelők száma is.

Tavaly a zrt. 566 millió forintot fordított beruházásokra, s idén is tekintélyes összeget különítenek el kikötők bővítésére, a hajók korszerűsítésére, karbantartására stb.


A Balatoni Hajózási Zrt. üzemelteti a Balaton egyetlen vitorláskikötő láncát. A 10 nagy, s 11 kisebb kikötőben 2150 vitorlás számára van hely, s mint az a beszámolóból kiderült, van még lehetőség a bővítésre.

A 2008-as szezon egyik érdekessége az egyelőre névtelen gyorshajó, mellyel 20 perc alatt át lehet kelni Siófokról Füredre. Újdonság a retró diszkóhajó, a grill-parti, a pünkösdi pálinka- és borhajó program.

Várhatóan kedvező lesz az a bejelentés, amelyet szombaton tesz Siófokon Kiss Péter kancelláriaminiszter. A kormány a Balatoni Hajózási Zrt. még állami tulajdonban lévő 49 százalékos részvénycsomagjának átadásáról még nem lehet részleteket tudni.

Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.