A film bár a halál árnyékában, de élvezetesen, olykor humorral mesél rólunk, akik itt élünk és bolyongunk Kelet-Közép-Európában.
A 2007-ben elkészült szerb-magyar filmdráma operatőre, Pohárnok Gergely a 39. Magyar Filmszemlén ezzel a munkájával és a Tejúttal elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat. Mindennek ellenére nem játsszák a mozikban, tehát tulajdonképpen csak ilyen ritka alkalmakkor látni, mint a veszprémi filmklub volt, illetve dvd -másolatokban terjed a beavatottak között, a „hívek” szűk körében, akiket nem zavar, hogy fekete-fehér technikával készült a film. Sőt. Mint ahogy az est vendége, a vajdasági rendező, Tolnai Szabolcs elmondta, nehéz lenne színesben elképzelni ezt a második világháború idején, illetve a 70-es években játszódó történetet, amelynek közege Kelet-Közép-Európa: az ex-Jugoszlávia illetve Magyarország. S amelynek végén együtt bámulunk a főhőssel, Andreas Sammel együtt a szállodai lefolyó nyílásába, amelyben titokzatos módon eltűnt a szeme elől a megtalálni vélt apja, illetve vele együtt az egész 20. század.
Leegyszerűsítve a film cselekménye: a II. világháborúban eltűnt apjának emlékeit és egyben saját gyökereit kutatja Andreas Sam, a fiatal író. Azonban a múlt labirintusában bolyongva válaszok helyett újabb kérdésekbe ütközik. Kevesen tudják, hogy a Fövenyóra című, magyar fordításban 1973-ban megjelent regény szerzője, Danilo Kis, a legnépszerűbb 20. századi szerb író, a Zala megyei Kerkabarabáson töltötte gyermekkorát. Magyar zsidó származású apjával és Crna-gora-i anyjával az újvidéki hideg napok elől menekülve itt húzódott meg a család, rokonoknál. A regény egyik lényeges szála éppen ez a kerkabarabási történet.
Kis később Belgrádba került, majd Párizsba élt már befutott íróként. Otthonosan mozgott több kultúrában. Tolnai Szabolcs alkotása ezt jól érzékelteti, ugyanabból a kelet-közép-európai kötőanyagból épül fel a film, amiből Danilo Kis regényei is formálódnak: Singer varrógép, sakk, zongora, lepukkant polgári lakás, szorongás, identitás keresés, számkivetettség, vasúti menetrend, fúvószene, többnyelvű közeg, keménykalap, szürke öltöny, egy csepp vér egy kislány ujján, halál. A rendező az operatőrrel együtt megtalálja a képi módját az író sajátos, az álmok logikájával íródott szövegfolyamai, illetve az ezeket váratlanul megtörő egyszerű cselekvések éles hiperrealista ábrázolásmódjának. Élvezettel, olykor humorral elidőznek az olyan jeleneteknél, mint a képzeletbeli tengerparti utazás a sakktábla mellett, vagy a füstölő sparhelt sárral tapasztása, vagy egy halott ember cipőinek a próbája.
A legnagyobb erénye a filmnek éppen ez a szürrealista érzékenység és az autentikus alakformálás. Szenzációsan játszanak a színészek, köztük a magyarok, Lázár Kati, Rajhona Ádám, Derzsi János és az írót, Andreas Samet megformáló Nebojsa Dugalic illetve David Vojnic. Utóbbi mintha reinkarnációja lenne Danilo Kisnek, félelmetesen hasonlít rá, ami külön dimenziót ad a filmnek.
Az egész annyira egységes és szuggesztív, holott, mint a rendező a veszprémi filmklubban elmondta, akadozó támogatás híján, csak nagy szünetekkel tudták leforgatni a filmet.
A tények kedvéért jegyezzük meg, Tolnai Szabolcs nem idegen Veszprémben, a jugoszláviai háború idején, a kilencvenes évek elején többször megfordult itt, utoljára 1994-ben. Hétfőn délután, mint mesélte, kíváncsian bolyongott a városban, a régi helyeket keresve, mint Andreas Sam, a Fövenyórában.
