A sorsolás szeszélye folytán a csoportbeli legerősebb riválisa, a német Rhein-Neckar Löwen otthonában kezdte idei menetelését az európai fronton Mocsai Lajos együttese.
Rémálomszerűen kezdődött a karlsruhei sportcsarnokban rendezett találkozó a veszprémi csapat számára. A 7. percben ugyanis Manojlovic kontrája után 5:1-re meglépett a vendéglátó német együttes. Majd Sulic megszerezte önamga, s egyben csapata második találatát is, az ellenfél azonban Groetzki és Gudjonssen révén tovább növelte előnyét. Tíz perc elteltével máris 7:2 állt az eredményjelzőn.
Sulic szerencsére tarthatatlannak bizonyult, s Iváncsik Tamás és Vujin is feliratkozott a gólszerzők közé. 7:5-nél felcsillant tehát a remény, hogy közelebb zárkózhatnak a mieink. Az ex-veszprémi Myrholl és a védekező specialista Roggisch a játékrész felénél azonban gondoskodott arról, hogy letörje a mieink lelkesedését (9:5).
A küzdeni akarással persze ezúttal sem volt probléma a bakonyiaknál. A 18. percben Iváncsik Tamás egy remek befutást követően 10:7-re alakította az állást. Lapcevic kétperces kiállítását követően azonban rövid idő alatt 3:0-s szériát produkált a Löwen.
A folytatásban Fazekas váltotta a kapuban Pericet. 13:7-nél Mocsai Lajos időt kért, s úgy tűnt, hogy remek tanácsokkal látta el tanítványait. Vujin és Eklemovics kétszer, Terzic pedig egyszer volt eredményes öt perc alatt, miközben Fazekas hálója érintetlen maradt (13:12).
Öt perccel a szünet előtt Myrholl törte meg együttese gólcsendjét, majd Terzic kétperces kisbüntetését követően Groetzki és ismét Myrholl mattolta a magyar bajnok védelmét (16:13). A játékrész hajrájában Sigurdsson is beköszönt, amely után Vujin büntetőből átejtette Fritz kapust, kialakítva a 17:14-es félidei állást.
A második félidő játéka már kevésbé volt hullámzó, melynek elején Gulyás váltotta Iváncsik Tamást, s az ujjtörése után visszatérő Perez is játéklehetőséget kapott. A 34. percben éppen utóbbi pókhálózta ki Szmal hálóját, tízméteres, páros lábról eleresztett lövésével (18:16).
A továbbiakban elsősorban a remeklő szélsői – Groetzki és Sigurdsson – révén állandósította 2-3 gólos előnyét a Löwen. A 41. percben Fazekas bravúrja után Vujin csökkentette két találatra csapata hátrányát (22:20).
A találkozó háromnegyedénél Peric visszatért egy büntető erejéig, s hárította is a hazaiak kísérletét. Vujin jól sikerült átlövését követően pedig hosszú idő után egyenlíteni is tudott a Mocsai-csapat (24:24).
Sajnos az állapot nem tartott sokáig. Tíz perccel a lefújás előtt Stefansson büntetője, illetve Groetzki és Bielecki góljai után ismét hárommal mentek az „oroszlánok” (28:25). Ennek ellenére az utolsó percig maradt esélye az MKB-nak a pontszerzésre. Ekkor Vujin bombájával egyre zárkózott fel a Veszprém, ám Bielecki ismét betalált, eldöntve a két pont sorsát. A 32:29-es végeredményét pedig Stefansson állította be időn túli hetesből.
A csoport másik két összecsapásán – meglepetésre – egyaránt hazai siker született. A Chambéry Szarajevóban, a Gorenje Velenje pedig Kielcében szenvedett vereséget. A Mocsai-csapat a jövő héten a franciák otthonában javíthat, amely szintén nem ígérkezik könnyű feladatnak.
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 1. forduló:
Rhein-Neckar Löwen–MKB Veszprém KC 32:29 (17:14)
Karlsruhe. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok).
Löwen: Szmal, Fritz (kapusok), Alvanos, Bielecki 6, Gensheimer 1 (1), Groetzki 6, Gudjonsson 1, Harbok, Manojlovic 3, Müller, Myrhol 4, Prieto, Roggisch 2, Sigurdsson 7, Stefansson 2 (2). Vezetőedző: Ola Lindgren
Veszprém: Peric – Iváncsik T. 3, Vujin 8 (3), Sulic 6, Eklemovics 3, Terzic 1, Iváncsik G. 3. Csere: Fazekas (kapus), Gulyás 2, Lapcevic, Lushnikov, Perez 2, Sesum 1, Vilovski. Vezetőedző: Mocsai Lajos
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3
További eredmények:
Bosna Sarajevo (bosnyák)–Chambéry (francia) 24:23 (13:12)
Vive Kielce (lengyel)–Gorenje Velenje (szlovén) 23:21 (9:13)
