Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Új edzőpáros az NB III-as Veszprém élén

2016. július 3. 22:40
A Lantai–Orbán párossal, már a hét elején megkezdi felkészülését az immáron NB III-as veszprémi labdarúgócsapat.

Egy évvel ezelőtt még kérdőjelek sora jellemezte a veszprémi labdarúgást. A Veszprém FC megszűnése után ugyanis az a szégyen esett meg, hogy felnőtt férfi labdarúgócsapat nélkül maradt a királynék városa. A Szabó Péter ügyvezető igazgató által vezetett Veszprémi LS a város támogatásával karöltve azonban megteremtette a lehetőséget egy új fejezet megkezdéséhez. Alig háromhetes felkészülést követően a Rugovics Vendel–Kozma Csaba páros lerakta az új sikercsapat alapjait.

Harminchat meccsen egy döntetlen és egy vereség, rajt-cél győzelem a megyei I. osztályú bajnokságban – ez a VLS 2015/2016-os idénybeli mérlege. Fortuna azonban nem hajlott meg a rekordok hadát felállító veszprémiek előtt, ugyanis a legerősebb riválist, a Fejér megyei bajnok Iváncsa együttesét állította a bakonyi NB III-as remények kapujába. Az osztályozós ki-ki párharc sem foghatott ki a Veszprémen, amely idegenbeli meglepetésgyőzelme után hazai pályán biztosította be a jövő évi NB III-as szereplés jogát.

– A VFC USE tizenöt éve működik, ez idő alatt kialakult egyfajta klub- és játékfilozófia az egyesületnél. A Veszprémi LS megyei bajnokcsapatának nyolcvan százalékát saját nevelésű játékosok adták, akik a VFC USE játékfilozófiájában nevelkedtek. Ez az együttes az első meccstől fogva lőtte a gólokat, méghozzá a tudatos futballjának köszönhetően – emlékezett vissza az idénykezdetre Rugovics.

Rugovics VendelRugovics Vendel

Az együttes szakmai igazgatója elárulta, mindössze egy évre tervezett a felnőtt csapat edzőjeként, s ennek megfelelően távozik a Veszprémi LS éléről. – Nehéz szívvel válok meg a fiúktól, de én mindenképpen szerettem volna visszatérni az utánpótlás neveléshez. Úgy vélem, ez az a terület ahol igazán ki tudok teljesedni. Bízom benne, hogy a következő lépcsőfokot, ami az NB III-as tagság megőrzése, véghez tudják vinni a srácok, de ehhez meg kell erősíteni a jelenlegi játékoskeretet – tette hozzá.

Új edzőpáros a kispadon

A napokban az biztossá vált, hogy a gárda irányítását Lantai Balázs és Orbán Tamás veszi át. Előbbi a Balatonfüred NB III-as csapatának éléről, utóbbi pedig Gyulafirátótról érkezik. Orbánt egyébként nem kell bemutatni a bakonyi drukkereknek, hiszen a 2009/2010-es idény végén ő vezette bajnoki elsőséghez a harmadosztályban a VFC-t.

– Helyi gyökerekkel rendelkező edzőkre szerettük volna bízni a csapatot, így Lantai Balázst és Orbán Tamást kértem fel a feladatra, akik örömmel vállalták a megmérettetést – mutatta be a gárda új szakvezetését Szabó Péter ügyvezető, aki elmondta, az első évben a biztos bennmaradás kiharcolása lesz a célkitűzésük.

Az NB III Nyugati csoportjának 2016/2017-es szezonjában tizennyolc csapat mérkőzik meg egymással oda-visszavágós rendszerben. A szezon végén az utolsó öt helyezett esik ki, így az első tizenháromban kell végeznie a célkitűzés eléréséhez a Veszprémnek.

Szabó PéterSzabó Péter

– A megyei bajnok együttes játékoskeretének együtt tartása az elsődleges feladatunk, de további erősítés is várható. A legnagyobb fejtörést a financiális háttér megteremtése jelenti, de bizakodók vagyunk ezügyben is. A város támogatása mellett az MLSZ segítségére is számítunk – jegyezte meg Szabó.

A felkészülés és az első fordulók helyszíne is kérdéses jelen pillanatban, hiszen az NB III-ban csak élő füvön lehet mérkőzést rendezni. A Wartha Vince utcai stadion felújítása a következő hetekben kezdődhet meg, s ideális esetben szeptemberre készülhet el – tudtuk meg Szabó Pétertől.

Zatkalik Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.