Hét évvel ezelőtt a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával indult útjára a vándorkiállítás, melyet azóta 50 városban láthattak az érdeklődők. Az első tárlatnak még a fővárosi Természettudományi Múzeumban rendezték be, képzőművészek, és drogról leállt fiatalok segítségével. A programot azóta is a mindenkori kábítószerügyekért felelős szakminisztérium kiemelten támogatja, együttműködve azokkal az önkormányzatokkal vagy épp civil szervezetekkel, akik meghívják a kiállítást. Kimagasló eredmény, hogy a most épp Füreden látható tárlaton túl, a Vajdaságban egy állandó kiállítást is berendeztek a program gazdái, Hajdú Gabriella látványtervező és a Köztes Átmenetek Kht, még 2006-ban. A füredi kiállítás különlegessége, hogy a prevencióval foglalkozó közhasznú társaság ez alkalommal nem csak az önkormányzattal működik együtt, hanem a sérült és ép gyerekek integrációjáért létrejött Disznóláb alapítvány.
Mindenhová igyekszünk eljutni, ahová hívnak bennünket. Egy évben általában 7 kiállítást tudunk elvállalni, ebből a jövő évre ötöt már lekötöttek, - meséli Hay Éva. Idén, a nyári szünet előtt a füredi az utolsó, aztán szeptembertől újra útra kelünk, - tette hozzá a rendező.
Magyarországon megszoktuk a statikus kiállításokat, és a prevenciókat is általában ezekhez a régi megszokásokhoz igazítják, így talán már a hatásuk sem az igazi. A Köztes átmenetek kétség kívül valami egészen forradalmi, más, mint amit eddig megszokhattunk. Szobáról szobára valós élethelyzeteket mutat be.
A kiállítás hat szobán át vezet, egy átlagos család nappalijából egy távoli dimenzióba, a víziók világába. Az első elem alapvetően az okokat keresi: miért nyúl valaki legális illetve illegális drogokhoz, kábítószerekhez.
Egy család nappalijában ülünk. A szoba közepén televízió. Ezen keresztül riport részletek hallhatók, melyek volt és jelenlegi drogosokkal készültek. Családjukról és azokról az érzésekről beszélnek, melyek a kábítószer fogyasztáshoz vezettek. Előkerülnek fotóalbumok, képek a múltból. Itt még úgy tűnik, minden rendben van. Hétköznapi család mindennapi élete, közös családi szokványos este.
A szoba végében egy beépített szekrény. Ezen keresztül juthatunk a másik világba, ahová először talán a kíváncsiság hajt. A gyerekek a szekrénybe bújnak a szürke hétköznapok elől, mint a Narniában.
A második termet bizarr fények és formák uralják. A figurák a drogok hatásaira utalnak. Például az ópiátok végtag nélküli alakja a befelé fordulás, a külvilág távoli ingereinek és az önmagával érzett egység érzésének szimbóluma. Itt még megkülönböztetjük a három különböző típusú drogfogyasztót, a kíváncsi, az alkalmi és a függő fogyasztót. Oldalt a falon ajtó, akár ki is mehetnénk, de nincs rajta kilincs, rabbá válunk. Talpunk alatt vastag szivacs, ingatag talaj – haladunk befelé a „dzsungel„ mélyére.
Egy különös háromdimenziós vetítődoboz segítségével minden egyes drogtípussal megismerkedhetünk a harmadik, úgynevezett tükörteremben. A videó trükkök azt a hatást adják vissza, amit az adott kábítószer használója megélhet. A filmek elkészítésében egykori marihuána, LSD, speed és heroin használók közreműködtek.
A negyedik szobában már belül vagyunk, a szenvedélybetegség gyomrában. Olyan ez az egész, mint egy „virtuális drogkarrier”. A falon képek, már csak a múlt emlékei, a rajta szereplők talán már nem élnek. A szoba közepén egy kiégett tévé, egy számítógép klaviatúrájának maradványai, megolvadt szék, egy kibelezett játékmackó: ez maradt az egykor színes gyerekszobából.
Kikerülünk az utcára, mindenütt szűk sikátorok, komor homály, mellettünk gubbasztó gipszember – melankolikus érzés. Körülöttünk vannak mások is, mégis egyedül vagyunk.
Az utolsó szobában a drogfogyasztás két következménye látható. Az egyik falon a ma is hatályban lévő drogtörvény, a másikon egy leállt fiatal gondolatai:
„Nem volt olyan pillanat, hogy most igazán leállok, csak a kínok keserűje volt, ami meghatározhatatlan irányból fojtogatott. Túl régen csináltam a változtatok ezen az egészen életérzést. Az anyagozásba nem lehet belefáradni, de a leállásba, önbecsapásba már könnyebben. Négy éve józan, de szenvedélybeteg vagyok ma is. Ez a kártya már le van osztva nekem. Nem gondolok múltra, kidobott évekre, elvesztegetett időre, de gondolok arra, hogy nekem így kell megtanulnom magamról és a világról mindazt, amit mások talán már élből tudnak. Csak most derült ki számomra, hogy amit az anyag adni tudott nagy sebességgel, az nem lehetett igazán az enyém, mert amit adott, azt ugyan olyan gyorsan vissza is vette. Ami bennem marad, így józanul, azt már nem veszi el tőlem többé soha senki. Mindig boldog leszek attól, hogy még itt lehetek és élhetek veletek.”
Ez az utolsó szoba, kijárat nincs. Ugyan azon az úton kell elindulni vissza, amin át ide jutottunk, és kijutni sokkal nehezebb…
Az interaktív kiállítás alapvetően prevenció szándékú, de ha valakit vissza tudunk hozni, az a pont az „i”-re, - mondja Hay Éva. Az egyik városban volt egy középiskolás fiú, aki a tárlatvezetés alatt elég informáltnak bizonyult, el is határoztam, hogy a végén beszélek vele, - meséli. Láttam, ahogy odamegy a vendégkönyvhöz és ír valamit, aztán hirtelen eltűnt, nem tudtam beszélni vele. A vendégkönyvben ez állt:
Kétszer láttam eddig a kiállítást. Szembesültem azzal, hogy az emberi kapcsolataimra milyen hatással van a kábítószer. Ma már tiszta vagyok. Köszönöm.
De van egy ellenpélda is, egy másik bejegyzés, szintén egy fiatal középiskolás írta. „Két óra alatt kipróbáltam a drogokat, szenvedélybeteg lettem és kigyógyultam. Az életben nem szeretném megélni mindezt.” – azóta ez a két mondat a kiállítás mottója.
A tárlat május 29-ig megtekinthető Balatonfüreden a vasútállomás várótermének felső emeletén. A csoportok Madaras Csabánál jelentkezhetnek be a 30/6069632-es telefonszámon.
További fotók megtekinthetők a képgalériában:
http://www.vehir.hu/kepgaleria/kiallitasok+rendezvenyek/2008-05-09/koztes+atmenetek.html
