Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tüntetnek az önkormányzatok

2009. október 9. 7:50 // Forrás: MTI / vehir.hu
Szombaton Budapesten, a Kossuth Lajos téren tiltakoznak "az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen".

- Az egészségügyi gondokról, a gyermekétkeztetésről, a kistelepülések problémáiról és a fogyatékkal élők nehézségeiről is szólni fog a jövő évi "veszélyes költségvetés" elleni önkormányzati tüntetés, amelyet fideszes önkormányzati vezetők hirdettek meg - közölte a Magyar Távirati Irodával csütörtökön Kovács Zoltán, Pápa fideszes polgármestere. A Fidesz-frakció önkormányzati kabinetjének vezetője hozzátette: kérik, hogy a demonstrációra, amelyhez csatlakozott a Munkástanácsok Országos Szövetsége és több más civil szervezet is, településtáblával és zászlóval érkezzenek a résztvevők.

A sajtótájékoztatón Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke úgy fogalmazott: a benyújtott jövő évi költségvetést a "Bajnai-csomag" második részének tekintik. Hangsúlyozta: ők is nehezményezik az önkormányzatoktól elvont forrásokat, és nem tartják elfogadhatónak a büdzsé prioritásait sem.

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szeptember 28-án jelentette be, hogy tüntetésre hívják a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, a bizottsági tagokat és az alkalmazottakat október 10-re a budapesti Kossuth Lajos térre, hogy "közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti".

Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, Veszprémben tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "a költségvetés módosítható, ha a társadalom összefog és megálljt parancsol a kormány ámokfutásának".

vehir.hu
további cikkek
Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25 Merényletet követtek el Donald Trump ellen közélet Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. tegnap 8:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.