Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vállalni kell a politikai felelősséget

2009. október 9. 13:04
Navracsics Tibor országgyűlési képviselő csütörtök este lakossági fórumot tartott, amelyen aktuális politikai kérdésekről beszélt.

A politikus szívesen válaszolt a hallgatóság kérdéseire is, melyek a gazdaságot, a politikát és a napi gondokat érintették.

- A Bajnai-csomag tovább rontja Magyarország helyzetét, mert ahelyett, hogy saját lábára állítaná az országot, tovább halad a megszorítások kudarcokkal teli vonalán - mondta a Fidesz frakcióvezetője, majd hozzátette le kell zárnunk azt a fejezetet, amely hátráltatja a fejlődést. Magyarországot újra az erős nemzetek köreibe kell juttatni.

Elmondta, ami eddig volt, az nem érdemes folytatni, hiszen ez jót nem hozhat az országnak. Az ország megújításához elengedhetetlenül fontos a növekedés megindulása, amely nélkül a költségvetés csak mélyíti a válságot.

Az ország eladósodásáról és a régiót érintő fejlesztésekről is szó volt. Az ezeket firtató kérdésekre a politikus több perces válaszban reagált: az ország csődbe jutásáért felelős személyeknek távozniuk kell. Például Oszkó Péter pénzügyminiszternek, aki a politikai felelősséget nem vállalva számtalan szabálytalanságot elkövetve építkezik.

- Mindenkinek, kiváltképpen a politikusoknak, tetteikért, munkájukért vállalniuk kell a felelősséget. Ahhoz azonban, hogy az országban minden rendben működjön, mindenkinek tisztességesen kell adóznia, a jogszabályok és a törvény szerint, így a bevallásoknál nem szembesülnénk az úgynevezett „szegény milliárdosokkal” - fejtette ki a képviselő.

A fideszes képviselő egy többek által felvetett kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a Jutasi és a Pápai út összekötése kulcsfontosságú része a város közlekedésfejlesztésének, mert jelenleg a belvárosra zúdul a forgalom.

A lakossági fórumon Porga Gyula alpolgármester és Némedi Lajos önkormányzati képviselő is részt vett. Az alpolgármester kifejtette, jövőre még nehezebb helyzetbe kerülnek az önkormányzatok a kormány megszorításai miatt.

Galéria
Vállalni kell a politikai felelősséget
Szausev Xénia
további cikkek
Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25 Merényletet követtek el Donald Trump ellen közélet Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. tegnap 8:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.