Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az „oroszlánbarlangban” folytatódik a küzdelem a KEK-trófeáért / Tizenhat év után ismét sporttörténelmi sikert arathat az MKB Veszprém

2008. május 9. 22:33
Szombaton 16 órától a Kupagyőztesek Európa Kupája serlegéért száll harcba az MKB Veszprém. Mocsai Lajos csapatának a döntő második felvonásában a mannheimi SAP-Aréna 15 ezres publikuma előtt kell megőriznie ötgólos előnyét a Rhein-Neckar Löwen együttese ellen.
Mint minden kézilabdabarát előtt ismert, a múlt heti első találkozón az MKB hazai pályán csodálatos játékkal, 37:32 arányban verte a világválogatottnak is beillő német együttest. Az diadal értékét növeli, s mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy a Löwen - eredményeit tekintve - idegenben erősebb, mind a Bundes Ligában, mind a KEK-sorozatban is elismerésre méltó produkciókat arat(ott) ellellenfele otthonában.
 
Ráadásul a Veszprém sikerével némileg megtörte a német csapatok dominanciáját a nemzetközi kupaporondon, ugyanis a férfi kézilabda három európai fináléjában érdekelt három német együttesből csak az oroszlánok hagyták el vesztesen a játékteret a párharcok első találkozóján. Az első számú küzdelemben, a Bajnokok Ligájában a címvédő THW Kiel idegenben mért kétgólos vereséget a spanyol sztárcsapatra, a Ciudad Real gárdájára, míg az EHF-kupában a Nordhorn hazai pályán négy góllal múlta felül a dán FCK Koppenhagent.

A második számú európai sorozat komoly presztízzsel bír, ennek megfelelően óriási érdeklődés övezi a párharc második összecsapását. A hírek szerint 15 ezer jegy elkelt a találkozóra, s optimista becslések szerint köztük akár ezerfős magyar szurkoló sereg is buzdíthatja kedvenc csapatát. S akinek nincs lehetősége a helyszínen drukkolni, a sporttelevízióban élőben követheti nyomon a nem mindennapi eseményt.

Túlzás nélkül állítható, hogy a királynék városa KEK-lázban ég, s a  vezetők, edzők, játékosok, szurkolók optimizmusa töretlen. Egyöntetű vélemény, hogy amennyiben a gárda a múltszombati játékát mutatja, 1992 után ismét veszprémi játékosok emelhetik magasba a trófeát.






Zatkalik Dávid

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.