Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Egy pontot ért a Veszprém két gólja

2016. október 1. 20:57
Kétgólos hátrányból állt fel az Andráshida ellen a veszprémi labdarúgócsapat, amely a hajrában emberelőnybe került és tizenegyest is kapott. Igaz, egyikkel sem tudott élni, így kilenc forduló után is nyeretlen maradt az NB III-ban.

A Veszprém az utolsó, a vendég Andráshida a tizenegyedik pozícióból várta a szombati összecsapást, melynek első időszaka nem éppen a hazaiak szája íze szerint alakult. Az Andráshida ugyanis huszonhat perc alatt kétgólos előnyre tett szert. Előbb egy baloldali szöglet után Harsai fejelhetett tisztán (12. perc: 0-1). Kicsit több mint tíz perccel később pedig a félpályánál szerzett labdát a vendég alakulat, amely tökéletes kontrát vitt véghez (26. perc: 0-2).

Nem omlott azonban össze a hazai együttes, amely Ács révén szinte azonnal egalizált (1-2). A folytatásban is bakonyiak álltak a közelebb a gólszerzéshez, több találat azonban nem esett a játékrészben.

Két gól, egy pont - továbbra is nyeretlen a VLS (archív fotó)Két gól, egy pont - továbbra is nyeretlen a VLS (archív fotó)

Fordulás után az egyenlítés is összejött a mérkőzés irányítását átvevő Veszprémnek. Gunther beívelését lőtte a kapuba Szabó Levente (56. perc: 2-2).

Több lehetősége is adódott a VLS-nek, hogy átvegye a vezetést, s végre megszerezze első győzelmét. Ráadásul a Lantai-csapat a 83. percben emberelőnybe került, majd tizenegyeshez jutott. Gunther azonban kihagyta a büntetőt, a hátralévő időben pedig már nem esett több gól.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 9. forduló:
VLS Veszprém–Tarr Andráshida SC 2-2 (1-2)
Veszprém, Egyetemi stadion 50 néző. Vezette: Kovács (Reinicz, Bede).
Veszprém: Hársfalvi – Krebsz, Kókány, Bognár, Horváth V., Ács, Gunther, Molnár, Meiczinger (Szabó P., 72.), Simon (Szabó L., 31.), Felber. Vezetőedző: Lantai Balázs.
Andráshida: Horváth M. – Horváth T., Horváth Dá., Tóth (Kónya, 78.), Vittman, Kalamár, Kovács L., Szegleti, Baráth, Balla (Pesti, 25.), Marsai (Varga, 68.). Vezetőedző: Dobos Sándor.
Gólszerzők: Ács (28.), Szabó L. (56.), ill. Marsai (12.), Horváth Dá. (26.).
Piros lap: Pesti (83).

Edzői értékelés

Lantai Balázs: – Csak rajtunk múlt a győzelem, sajnos most sem szakadt át a gát a srácokban. A pozitívumokba kell kapaszkodunk, a második félidőben sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.