Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyalogos roma menet

2009. október 11. 12:11 // Forrás: MTI / vehir.hu
Ma érkeznek a Hősök terére, hogy tiltakozzanak az élet számos területén érzékelhető szegregáció és kirekesztés ellen.

A menet október 3-án indult el Jászladányból. A Jöjj és Lásd elnevezésű akció keretében Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke néhány aktivistával és szimpatizánssal kelt útra.
A menethez a Hősök terén csatlakoznak az ország különböző részeiből buszokkal érkező tiltakozók, akikkel együtt indulnak a Sándor-palotához, hogy terveik szerint átadják Sólyom László köztársasági elnöknek a Magyarországon élő romákat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakozó petíciójukat.
Kállai László korábban elmondta, kiáltványuk elsősorban a közoktatásban tapasztalható szegregáció felszámolását sürgeti, de szót emel az igazságszolgáltatásban, az egészségügyben, a médiában és számos egyéb területen érzékelhető kirekesztés ellen is.

vehir.hu
további cikkek
Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25 Merényletet követtek el Donald Trump ellen közélet Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. tegnap 8:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.