Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Repülhetnek a deszkások

2009. október 11. 15:37
A hírhedt kamerás kereszteződés helyére körforgalmat tervez az önkormányzat. A gördeszkások kiszorulnak a térről.

Veszprém nagy beruházásokra készül, melyek keretében teljesen megújul majd a belváros. A tömegközlekedés és a lakosok igényeit figyelembe véve épül meg a városi közlekedés szíve, a központi ötágú csomópont a Jutasi út és a Budapest út találkozásában. A hírhedt kamerás kereszteződés helyére tervezett körforgalom várhatóan zökkenőmentesebbé teszi a belvárosi tömegközlekedést, és azok az utcák, melyek jelenleg csak kisebb-nagyobb kitérőkkel közelíthetőek meg a központból, rövidebb útvonalon lesznek elérhetőek.

- Több projekt egymást erősítve teszi majd lehetővé, hogy a városon kelet-nyugati irányban a jelenleginél gyorsabban átjuthassunk. Még függőben van néhány dolog, de jó esetben ez már 2010-ben megvalósulhat – mondta el lapunknak Brányi Mária, a városfejlesztési bizottság elnöke.

Az autósok tehát elégedettek lehetnek, mert zavartalanabbul közlekedhetnek, a csomópont alá tervezett aluljáró pedig a gyalogosok biztonságát szolgálja majd.

A gördeszkások társadalma azonban hervasztónak tartja az elképzelést, mivel a néhai szökőkút környéke, ahol rendszeresen a szenvedélyüknek hódolnak, az újítás áldozata lesz.

- Örülnénk a srácokkal, ha lenne számunkra egy sima placc, néhány használható elemmel – mondta el Vaczkó Balázs, a deszkások „szóvivője”. - A legjobb megoldás az lenne, ha a fejlesztésekkel párhuzamosan kialakítana a város egy megfelelő parkot. Többen is szívesen résztvennénk a munkában.

Balázs, aki egyébként egy online szaklapnak dolgozik és jól ismeri a deszkások igényeit, hangsúlyozza, a városba számos sportoló érkezik a környező településekről is, ezért az ügy nem csak néhány helyi srácnak fontos. A legközelebbi, erre a sportra kialakított pálya csak Székesfehérváron és Budapesten van, ahol ráadásul fizetni is kell a használatért.


Kamerás szigor helyett körforgalom - nem mindenki örül

Az új körforgalom tervezetét előkészítő cég is méltányolja a fiatalok igényeit. Dr. Temesvári Balázs, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője közölte, hogy mindenképpen figyelnek az extrém sportolók kérésére, úgy tervezik, olyan pályát fognak kialakítani nekik, amilyen Nyugat- Európa nagyobb városaiban is rendelkezésre áll.
- Több lehetséges hely van a központban is, ami szóba jöhet. Számunkra is fontos, hogy ezt a szubkultúrát megőrizzük, hiszen látványos is, vonzza az embereket, de sajnos a következő években biztosan nem fér bele a költségvetésbe.

- Az újításokkal erősíteni szeretnénk a helyi kötődést és a veszprémi polgári életet – fejti ki Brányi Mária, a városfejlesztési bizottság elnöke. - Kérdések felmerülhetnek ugyan, ám a válasz egyszerű: a pénznek mindig van több helye, és jelenleg az önkormányzat döntése szerint a belváros rehabilitációja az elsődleges cél.

Galéria
Repülhetnek a deszkások
Szausev Xénia
további cikkek
Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Praktiker Vitorlázó repülőgép, veterán autó, arcfestés, csillámtetkó és kreatív építősarok: családi szombat Veszprémben Egész napos családi napra várja a veszprémieket május 2-án, szombaton a Praktiker: az áruház parkolójában be lehet ülni egy vitorlázó repülőgépbe és egy veterán autóba, emellett lesz még arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás, valamint Minecraft-tematikájú kreatív sarok várja a gyerekeket. A szülők eközben szakértői tanácsadás, márka-kitelepülések és komoly születésnapi akciók között válogathatnak. Az áruház születésnapját kedvezményekkel is ünnepli: április 29. és május 3. között számos termékkategóriában több ezer kedvezményes termékkel várja a vásárlókat. ma 10:01 Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje közélet Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap. tegnap 15:25 Merényletet követtek el Donald Trump ellen közélet Merényletet követtek el Donald Trump ellen Lövések dördültek el Washingtonban szombaton a hagyományos Fehér Házi Tudósítók Vacsorájának helyszínén, ahol Donald Trump elnök és az adminisztráció számos tagja is jelen volt. tegnap 8:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.