Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 21. Orsolya
Veszprém
15°C
2024. október 21. Orsolya
Veszprém
15°C

Budapest 2024: Elfogadta a NOB a második pályázati anyagot

2016. december 8. 9:16 // Forrás: MTI
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát, s úgy döntött, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.

Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője az MTI-nek azt mondta, a NOB ezzel a döntéssel harmadszor is alkalmasnak minősítette Budapestet a nyári játékok megrendezésére. Hozzátette, a főváros a tavaly szeptemberi első körben, jelentkezésének elfogadásakor, majd az első pályázati forduló után is továbbjutott a versenyben.

A pályázat vezetője szerint a NOB ezúttal is "tökéletesen alkalmas városnak" minősítette Budapestet, amely így "egyenrangú versenytársa a világ legismertebb városai közé tartozó Párizsnak és Los Angelesnek, s a magyar főváros egyenlő esélyekkel küzd vetélytársaival a 2024-es olimpia megrendezéséért zajló küzdelemben." Párizs és Los Angeles második körös pályázati anyagát is elfogadta a NOB.

Fürjes Balázs szerint minden magyar ember büszke lehet arra, "amit közösen elértünk."

"Budapestet ma nagyon komolyan veszik a NOB-ban, ez nagyon komoly elismerés Magyarországnak, pozitív hír rólunk a nagyvilágban, de a pillanatnyi öröm után azonnal folytatni kell a kemény munkát" - jelentette ki a pályázat vezetője, s hozzátette: 10 hónap van még hátra a limai döntésig, ezt az időszakot alázattal és kitartással kell végigdolgozni.

"Szükség van az összefogásra, a közös munkára, mert csak így lehet esélyünk a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben" - mondta Fürjes. Kiemelte: a pályázat második köre már múlt idő, most már a harmadik körös anyagon kell dolgozniuk, s az előttük álló feladatokkal törődni.

"Ebben a versenyben Budapest az igazi alternatíva, a valódi lehetőség arra, hogy megmutassuk, az olimpia nem csak a világ legnagyobb és leggazdagabb városainak kiváltsága. Egy közepes méretű város is képes kiváló játékokat rendezni takarékosan, ésszerű méretben, megtérülően, különleges hangulattal" - jelentette ki Fürjes Balázs, s példaként említette az 1992-ben "kirobbanó sikerrel" olimpiát rendezett Barcelonát, valamint korábbról Stockholmot, Helsinkit és Amszterdamot.

A NOB jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es olimpia helyszínéről.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.