Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 21. Orsolya
Veszprém
10°C
2024. október 21. Orsolya
Veszprém
10°C

Megalakult a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség

2016. december 22. 13:24 // Forrás: MTI
A Magyar Olimpiai Bizottságból (MOB) kivált diák- és főiskolai-egyetemi sport, valamint a szabadidősportért felelős szakmai tagozat csütörtökön megalakította közös köztestületét, a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetséget (NDHSZ).

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az alakuló közgyűlése előtt azt mondta, a működését januártól megkezdő új szervezet megalakítását a módosított sporttörvény írta elő a tagozatok számára.

Szabó Tünde - MTI Fotó: Illyés TiborSzabó Tünde - MTI Fotó: Illyés Tibor

"A sportigazgatási rendszer átalakítása nem véletlenül alakult így, az új struktúrában az élő sport minden területe jobb feltételeket fog kapni, mint az elmúlt időszakban" - fogalmazott az államtitkár. Szabó Tünde kifejtette, sok olyan program és támogatási forma indul el 2017-ben, amely érinti a sportnak ezt a területét, s eddig nem volt. Példaként említette, hogy a kormány szeretne sok sportparkot létesíteni az országban, ugyanakkor folytatni kívánja a tornaterem- és a tanuszoda-építési programját is.

Az NDHSZ ernyőszervezete lesz az alapító tagoknak, a Magyar Diáksport Szövetségnek (MDSZ), a Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetségnek (MEFS) és a Magyar Szabadidősport Szövetségnek (MSZSZ), amelyek ezentúl is tovább folytatják tevékenységüket.

A tagok képviselői az NDHSZ elnökének egyhangúlag Balogh Gábor világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázót, az MDSZ elnökét választották meg. Az alelnök Skultéty Tamás, a MEFS alelnöke lett.

Megválasztása után Balogh Gábor kifejtette, a magyar gyermekek fittségi mutatója, illetve a lakosság halálozási és betegségi mutatói alapján sok teendő van a sportnak ezen a területén. Kiemelte: az új szervezet megalakulásával kiszélesednek a diák-, a hallgatói- és a szabadidősport lehetőségei, s felhívta a figyelmet arra, hogy alternatív, köztük akár uniós források bevonására is nyílik lehetőség a következő négy évben.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.